Quantcast
Channel: Apokrif Online
Viewing all 1336 articles
Browse latest View live

Feketemosó: Bencének II. – A költöztetőmadarak

0
0

feketemoso-kisebbMúló nagyon közel lakik a te babaházadhoz, és egyszer majd visszaköltözöl a szomszédjába. – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját.

„… a halál előszobájából érkezel, amely egyidejűleg az élet előszobája is, mert a végtelenben ilyen helyszűke van.”

(Márai Sándor, Premier)

1szony

A szőnyi templom tornya,a kórházzal szemben, 2011. ápr. 3.

Amikor már akkora voltál, hogy nem fértél el kényelmesen a babaházban, anya meg apa nagy fekete lovakat fogtak egy ezüsthintó elé, és addig hajtottak, amíg egy óriási zöld szőnyeghez nem értek. A nagy zöld szőnyeg közepén magasodott egy meseszép kastély. A kastéllyal szemben egy öreg templom, akkora toronnyal, hogy ellátni onnan egészen Budapestig. Ott fent, a magasban gubbaszt száz meg száz óramadár. Ketyegő szemeikkel csak azt figyelik, hogy minden apró emberke szívében rendesen forognak-e a lelkerekek. A zöld szőnyeget, közepén a kastéllyal és a templommal egy erdőerőd védi – az egyszerűség kedvéért, nevezzük ezt az egészet Szőnynek.

Az óramadaraknak is szűkös ám a hely, mert az Ősöreg néha elfelejti, hogy kire milyen küldetést bízott. Van, hogy ugyanoda több segítőjét is elküldi. Szegénykék úgy össze vannak zsúfolva egy pici helyre, hogy folyton összevesznek. Ilyenkor csikorgó hangon kiáltoznak, kattognak fel-alá, nem bírnak egy helyben maradni. Ezért van az, hogy a szőnyi templom órájának minden lapja más időt mutat. Meg aztán az Ősöreg olyan lassan beszél, hogy az óramadarak legtöbbször meg sem várják a parancs végét, csak a főnök mondandója közepén leröppennek a Holdhajóról és nekivágnak a lenti világnak. Ha nincs szerencséjük, még el is tévednek. Lelkerék nélkül meg kisember sincs, ezért születik mostanában kevesebb kisbaba.

Mi az, hogy születik? Hát, igen… már megint jót kérdeztél. Tudod, mindenki, még a papi, a mami meg a dédi is először babaházban lakott. Aztán, amikor szűk lett nekik a hely, az anyukájuk egy kis időre beköltözött egy olyan helyre, mint Szőny. Az ottani kastély kicsit olyan, mint egy laktanya. Tele van fehér köpenyes, fegyelmezett költöztetőmadarakkal, akik segítenek a születésben. Mondjuk máshogy, legyen költözés. A kastély katonái, élükön Cakó tábornokkal, meg Gilic ezredessel úgy költöztetnek minden kisembert, mintha egy király vagy egy császár utódját kísérnék egyik helyről a másikra.

Hosszú, éles csőrük van, de senkit sem bántanak, csak azért vágnak, szúrnak vele, hogy segítsenek. Tudod, mikor kiköltözöl, sok dobozt kell ám kicsomagolni. Mikor végeztek a kicsomagolással, tollkezeikkel minden berendezést a helyére tesznek, törölgetnek, takarítanak, öltenek, varrnak. Néha kicsit morcosak, de nem szabad rájuk haragudni, mert az ő munkájuk nagyon fontos, és mindig készenlétben kell sorakozniuk. Mikor kongatnak a szemközti templom óramadarai, felsorakoznak, majd rögtön munkához látnak.

Te úgy döntöttél, hogy kicsit később érkezel, mint vártuk volna. Aztán egy áprilisi hajnalon meghúzattad a harangokat. Bejelentetted, hogy elindultál. Bizony, nem könnyítetted meg a költöztetőmadarak dolgát, de az a lényeg, hogy rendben megérkeztél. Mire lakcímedet Babaház-köz 1-ről, Nagyvilág-tér 43-ra változtattad, mindannyian megérkeztünk, hogy először köszönthessünk új lakhelyeden.

Miután először láttalak, kimentem a kastély udvarára sétálni. Most is hallom a szőnyi erdőerőd zenéjét. A sok óramadár kiröppent a toronyból és bevette magát a levelek közé. Olyan nyeleken énekeltek, amit szinte mindenki elfelejtett már. Nekem is nehezemre, esett, de megértettem egy-két szót. Valami olyasmiről daloltak, hogy Múló nagyon közel lakik a te babaházadhoz, és egyszer majd visszaköltözöl a szomszédjába. Cserregtek-kattogtak még rengeteg dologról, de azokat nem értettem tisztán. Vannak dolgok, amiket csak később fog fel az ember.

Ha eszembe jut még valami, mesélek még neked. Holnap megint nevetsz, és játszol majd sokat. Most, pedig szép álmokat!


Kategória:Bali Farkas, csak a hálózati kiadásban, Feketemosó, Netnapló

Képek és videók a 2017-es Apokrif farsangról

0
0

2017. február 7-én az Apokrif farsangok régi, kedves hagyományát élesztette föl lapunk stábja. Az est keretében mutattuk be az Apokrif Online-on heteken át, részletekben közölt dokumentumfilm-sorozatunkból (Így készült: Apokrif+Nyugat+Zombik) készült teljes rövidfilmet, korábban sehol nem látható, további jelenetekkel. A teljes videó itt nézhető meg:

Az esten készített fotók (köszönet a felvételekért Szendi Nórának és Tarcsay Zoltánnak) itt láthatók:

16472996_10212288021817786_7850917994114981575_n 16473025_10212288023857837_2408731626665003332_n 16473134_10212288024897863_7427811526432071255_n 16473931_10212288026097893_1542434041852725751_n 16507941_10212288023417826_2191122669527507114_n 16508650_10212288024417851_9057195959753960963_n 16508651_10212288025577880_9194820225855389867_n 16602670_10212288021217771_689927753749815373_n 16602728_10212288022377800_7365715247263528655_n 16649117_10212288019977740_7645683199939835899_n img_1085 img_1086 img_1087 img_1089 img_1090 img_1091 img_1092 img_1093 img_1094 img_1095 img_1096 img_1097 img_1099 img_1100

Az estről amerikai tartózkodása miatt távol maradni kényszerülő Tamás Péter az alábbi, helyben levetített videón olvasta fel Cholnoky Viktor A denevérmadár vére című, fiktív zombinovelláját az Apokrif 2016/4. számának vonatkozó mellékletéből.


Kategória:Apokrif+Nyugat+Zombik, fotó, könyvtrailer, Közönségtalálkozók, mozgókép

Feketemosó: Retúr a pokolba

0
0

feketemoso-kisebbNem tudom a srác nevét, akivel ott beszélgettem. Addig nem jutottam el. Én hostess munkát végeztem a felszínen. Egy unisex dezodort promotáltam egy stand mögött, a pláza azon részében, ahová érzésem szerint, ha az egy templom lett volna, a főhajót helyezik el. Csak nagyritkán jártam ki hozzájuk, a „szemetesekhez”, rendszerint akkor, ha már az üres spray-s kartondobozok a csöppnyi pult mögött szabályos gúlákat alkottak. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját.

Nem tudom, hogy van-e pokol (mint ahogy azt sem, hogy ennek ellensúlyaként van-e menny), de ha létezik, akkor abban biztos vagyok, hogy annak előcsarnokát ilyen emberek tisztogatják. Legalábbis a purgatóriumból leszállított szemetet, ami kísértetiesen hasonlít egy magyarországi pláza kidobott műanyag és üres üveg készletére, ők válogatják ki. Túl az Óperencián. Pedig ez a hely nagyon is létezik. És sokkal közelebb van, a megszentelő kegyelem neonfényében arcukat süttető nyárspolgárok világához, mint ahogy azt gondolnánk. Csak pár hangtalanul működő duplaajtó, némi ok és szándék kell hozzá, és hopp, máris a nyúl üregében találjuk magunkat. De ennek a történetnek a figuráit, nem egy narkotikumoktól remegő kéz alkotta meg. Legalábbis még senki nem olvasott le vonásokat arról a másik tenyérről.

 

Nem tudom a srác nevét, akivel ott beszélgettem. Addig nem jutottam el. Én hostess munkát végeztem a felszínen. Egy unisex dezodort promotáltam egy stand mögött, a pláza azon részében, ahová érzésem szerint, ha az egy templom lett volna, a főhajót helyezik el. Csak nagyritkán jártam ki hozzájuk, a „szemetesekhez”, rendszerint akkor, ha már az üres spray-s kartondobozok a csöppnyi pult mögött szabályos gúlákat alkottak. Akkor egy szeretetről tanúskodó, gondos mozdulattal az élükre tapostam őket, majd belepakoltam mind az erre a célra előkészített nagy reklámszatyorba, és utaztam a pokolba. Talán a harmadik, vagy negyedik ilyen körnél szólítottam meg. Kíváncsi voltam, hogy abban az álmosítóan büdös, meleg levegőben lehet-e még egész mondatokat alkotni, vagy tőmondatokra futja csak. Lehetett. De arra gyanakszom, hogyha én is napi 12-16 órákat töltöttem volna ott a konténerek mellett, és az ismeretlen, korszakos löttyöktől ragadó padlón közlekedem naphosszat, ahogy ők, megunom az ilyen fejtegetéseket. És orromon, füleimen, szemeimen át beszivárog és agyamra telepszik az áporodott, meleg levegő. Az impulzus csíraszintjén elfojtva a reménykeltő gondolatokat.

 

Valami olyasmivel indítottam, hogy hogyan lehet kibírni ezt a munkát. Tudtam, hogy ha egy ilyen együttérző kérdéssel indítok, szinte azonnal megnyerem magamnak. Amúgy is, eleve semmi okom nem volt a barátságtalan, távolságtartó magatartásra, mert minden szatyornyi kartondoboz leszállításakor udvarias volt velem, amivel bevallom, alaposan meglepett. (Hiába, én is csak egy előítéletes barom vagyok.) Rájöttem, nem az zavart, amit mondott. Mert ha valakit egy kicsit is megpiszkálsz itt ebben az országban, annak a szájából, mintha csak erre a pillanatra várna titkon, ömlik és ömlik a válogatatlanabbnál-válogatatlanabb szemét. A jogos- és jogtalan panaszkultúra sose látott reneszánszát éljük itt, ebben a Közép-Európának csúfolt kis mélyedésben, a Kárpátoktól körülhatárolva. Tehát, nem az zavart és döbbentett meg embertelenségével, amit a heti beosztásáról mesélt, hogy 230-240 (!) munkaórát dolgozik havonta, mert nincs leállás. Legfeljebb reggeles, délutános és esti műszakok vannak a kevés kis pihenésre, aminek beosztásán további három-négy ilyen szerencsétlennel osztozik. Vagy, hogy amíg ő beszélt, a többiek a háttérben tekerték a cigarettát és közben ugratták egymást, röhögcséltek a folyamatos bűzben. Nem. Az rémisztett meg, és kölcsönzött igazán embertelen jelleget a beszélgetésnek, amit a tekintetéből kiolvastam. Történetesen magából a szemekből. Mert olyanok voltak, mintha valaha kékebb színben úsztak volna és most egészen fátyolosak lennének. Álmosítóak. Olyan nézés volt ez, ami hozzászokott a megszoktathatatlanhoz. Saját vereségének tudomásulvételével pislogtak rám azok a tompa szemek. Márpedig én olyan ember vagyok, aki tömegközlekedésen utazva inkább elfordul egy-egy ilyen kifogástalanul megtört szempár koslató tekintete elől, mintsem hogy találkozzon vele, mert tudja, hogy ezek a reménytelenek, ezek a szenvedők, a még élők íriszének csillogásaiból táplálkoznak. Hosszú napokra, hetekre lopva ki belőlük a fényt. Ennek, a nálam talán alig öt évvel idősebb férfiarcnak is a képét hetekig hordoztam magamban. Átadhatatlanul.

 

A munka után, mikor az elgyötörtségtől vegyes izgalommal a Király utcában találkoztam a volt középiskolás barátaimmal – végre összehoztuk, hogy találkozzunk –, nekik is próbáltam egy cigi mellett elmesélni utazásomat a pokolba. Vagy legalábbis alkalmi belépőmet egy lehetséges változatába. De az igazán fontos dolgokról (épp egy koncertre készültünk és alapoztunk) még egy baráti társaságban sem lehet beszélni.


Kategória:csak a hálózati kiadásban, Feketemosó, Halmi Tibor, Netnapló

Bukva Mátyás versei (online megjelenés)

0
0

Prológus

összemosott minket
időnként az isten
mint szétválogatlan
piszkos ruhát

Hajótörött

mikor a közös percek szálai
már évekké szövődtek,
megállunk, és nézzük
együtt a lejárt időnket,
mint partravetett hajótörött
a tengert.

Mítosz

és majd
kint fekszünk a halk esőtől pöttyös úton,
míg az összes ráncunkba belesimul a hajnal.
távolodó… távolodó autók fénye fon
gyöngysort a puszta nyakába és bennük
utazik el az összes szín és illat.
hét emeletnyi roppant angyalok
sétálva a tájon sok csendből
szőtt takarót húznak a szertehajló
messzeségre.
és egyedül maradunk, mire ideér
az isten, hogy fülünkbe súgja:
egyszer minden visszajön.
visszajönnek tejillatú gyerekorrunk
gyümölcshúsban érő nyarai,
anyánk almás pitéje,
a könyökünkig lecsurgó lekvár,
visszajönnek az első csókjaink,
az utolsó szálak a cigarettából,
visszajönnek a szerelmek, melyekbe
mint használt kabátba belenőttünk
újra meg újra.

 
és majd
egyedül maradunk, mire ideér az isten.


Kategória:Bukva Mátyás, csak a hálózati kiadásban, költemény

Feketemosó: A forradalmár

0
0

feketemoso-kisebbnégy óra körül újabb hírek jönnek / LEVERTÉK A FORRADALMAT! / kiáltják a rikkancsok / mire a forradalmár megvonja a vállát – Vajna Ádám írja az Apokrif naplóját.

A forradalmár

a forradalmár reggeli tápláléka: müzli tejjel
az esti: sonkás szendvics

a kettő között van a forradalom

úgy indul, mint egy átlagos nap
de már a levegő reggeli rezgése mutatja: nem az
ezt a megváltozott rezgésszámot azonban
csupán a forradalmár érzékeli

tíz óra körül érkeznek az első hírek
hogy néhányan lézengenek a Petőfi szobor körül
de a forradalmár tudja
a forradalmat nem lehet akarni
így hát kivár még

délben azonban

délben már ideológiát ebédel
lassan, óvatosan, komótosan
mert tisztában van vele
a jó forradalmár arról ismerszik meg
hogy az észérvek kőtalapzatán áll

kettő óra körül
eljön végre a cselekvés izgatottan várt ideje
a forradalmár átolvassa az alkalomra írt versét
kijavít még egy vesszőhibát
megigazítja erőt sugárzó parókáját
és elindul

négy óra körül újabb hírek jönnek
LEVERTÉK A FORRADALMAT!
kiáltják a rikkancsok
mire a forradalmár megvonja a vállát
elrakja a versét a többi közé
és hazamegy megvacsorázni

ilyen forradalmár ma is
minden faluban van egy


Kategória:csak a hálózati kiadásban, Feketemosó, Netnapló, Vajna Ádám

A lázadás sirálya (színházkritika)

0
0

Sirály, rendező: Fehér Balázs Benő, Kultúrbrigád, Átrium Film-Színház

17580988323_3f9ddbdafd_b

A Kultúrbrigád 2015 májusában bemutatott Sirálya mára összeért, de aktualitásából semmit sem vesztett. Fehér Balázs Benőt jobban izgatták a drámában fellelhető filozófiai és gyakorlati kérdések a színházról, mint a darab sztanyiszlavszkiji értelmezése – ez a szembemenetel pedig azonos Trepljov lázadásának gondolatiságával.

Fekete Ádám dramaturgi munkája mai szlenggel és vendégszövegekkel teszi 21. századivá a szöveget, illetve már a kezdéskor kihangsúlyozza a színházi problematika központi szerepét. A dráma nyitó párbeszédei, amelyek a szereplők viszonyrendszereit hivatottak ábrázolni, az előadásbeli darab bemutatója után kerülnek, így a függöny elé lépő Trepljov okfejtése adja meg az alaphangot. A színészek itt a nézőtéren játszanak, így keltve a „darab a darabban” hangulatot. A cselekmény előrehaladtával visszaszűköl a tér a színpadra és a nézőtér csak járásként funkcionál.

18110975988_91d10619de_b

Szalai Sára díszletei letisztultak. Három fehér fal (a második felvonásban, Trepljov dolgozószobájaként vörös, tele szövegekkel,), négy ajtóval. Falai nem csak a teret határolják és szűkítik, a tér a szereplők viszonyrendszerét is ábrázolja. De szimbolikus jelentést is nyernek. Mása többször ütközik neki a falnak, ami a sikertelen kitörési kísérleteit mutatja. Trepljov lázadásával lyukat üt ezen a falon, de azt hamar be is tömik, ami a sikertelenségét demonstrálja, akár csak az előtte bezáródó ajtók. Dorn, a középső fal tetején ül, miközben Polina Andrejevna alatta áll és kétségbe esve próbálja legalább a cipőjét megcsókolni. Mása minden ajtón keresztül üldözi Trepljovot, Mását pedig Medvegyenko követi. A látványvilágot Izsák Lili jelmezei teszik igazán maivá. Egyedül Arkagyina öltözékei idejét múltak és jelmezszerűek, akárcsak ő maga. Nyina utolsó felvonásbeli öltözéke Arkagyina egyik levetett ruhája az első felvonásból, ezzel érzékeltetve, hogy elindult Arkagyina útján. Keresztes Zsófia maszkjai a második felvonásnak brechti zöngét adnak: a vidéken élők közül egyedül Trepljov nem visel maszkot, jelezve, hogy nem nyugodott bele helyzetébe. A többi szereplő egy kaotikus jelenetben, a kártyaparti közben maszkjaikon át egymást túlkiabálva harsogja rögeszméit, amelyeknek örökre a foglyai maradnak.

Az előadás egyik legnagyobb bravúrja a szereposztás. Arkagyina szerepében Oszvald Marika, az Operett Színház legendás szubrettje, maga a két lábon járó tradicionális színjátszás látható – mint prózai színésznő. Játéka kiegyensúlyozott, nem maníros, csak ahol a szerep is megkívánja. Kaszás Gergővel (Trigorin) – akivel egy pillanatig sem keltik egy szerelmespár látszatát – közös jelenetükben egy érett nő higgadtságával és reális érveivel ellensúlyozza az író infantilis és kamaszos kitöréseit: nem primadonnaként hisztériázik, hogy az ünnepelt szerző maradjon mellette, hanem egy korosodó nő megannyi évének és félresiklott kapcsolatának tapasztalataiból építkezve érvel. Kettejük kapcsolata inkább a művészélet rögös útján köttetett erős szövetség, mintsem szerelem. Trigorin az élet iránti közömbössége okán alkalmatlan a szerelmi kötöttségre, ez pedig végig érződik Kaszás Gergő játékán. Jellegzetes egykedvű arckifejezés kíséri alakítását. Ezt egyedül a fent említett jelenetben látjuk megváltozni, de a kamasz szerelem hevével megjelenő gesztusai előre jelzik komolytalanságát. Trigorin a passzív értelmiségi, úszik az árral, Nyina szerelme is csak úgy rátalál, nem ő dönt róla.

17678186983_0cdfb7edf7_b

Porogi Ádám (Trepljov) játékában érezhető az Y-generációt jellemző hatalmas frusztráció. Nyina szerepében Trokán Nóra remekül játssza a vidéki naivát: az első felvonásban egyszerű és természetes jelenség, aki gyermeki rajongással csodálja a köré gyűlt hírességeket, míg a második felvonásban sminkben és a már említett Arkagyina-féle ruhában jelenik meg. A karakter zavarosságához sokat tesz hozzá a megjelenése, de valahogy hiányzik a belső zavar. A színésznő furcsán sokat megtart a karakter naivitásából, aki még hisz a jövő sikereiben, ezzel adva magyarázatot a karakter továbblépésének. Ugyanakkor ugyanúgy szavalja egykori kedvese darabját, mint az első felvonásban, színészileg nem fejlődik a karakter, ami tovább erősíti azt a jövőképet, hogy Arkagyina gyenge utánzata lesz csupán. László Zsolt Dorn doktorja van hasonló szemlélődő attitűddel átitatva, mint Trigorin, de nála a kiváltó ok az, hogy eltelt az élet élvezetétől, és már nem hozza lázba semmi. Parti Nóra Polina Andrejevnája elkeseredett próbálkozásait már csak hidegvérrel tűri. Gyabronka József mint Szorin, ellenben minden megszégyenítés ellenére lázad sorsa ellen. Épp olyan hévvel követeli vissza magának elmúlt ifjúságát, mint nővére. A darabtól eltérően nincs tolókocsiba kényszerítve, lerobbantsága belülről fakad, nem testi. Mihályfi Balázs Samrajev szerepében az egyetlen látszólag boldog ember. Egyszerű lélek, akit csak a munka érdekel. Ő kapta az előadás intézőjének a szerepét is, így időnként kiszól a világosítóknak, illetve közli a díszítőkkel és a nézőkkel, hogy átállás zajlik a színpadon. Ezek a kis epizódok azonban nem rendelkeznek semmilyen koncepcionális alappal, csupán szórakoztatnak.

A megkeseredett Y-generáció gyermekeiként még itt van Szilágyi Csenge Másája és Orosz Ákos Medvegyenkoja. Mása függőségbe menekülő emós, aki szenvedélyei rabjaként él egy szenvedélymentes életet, ennek ellenére ő az egyetlen, aki józan gondolkodással próbál kiutat találni. Medvegyenko karakterét a végtelenségig lebutították és megfiatalították, a legkisebb illúzióját is eltüntetve annak, hogy Másának valaha méltó partnere lehessen. Igazi kisember, aki a mindennapi megélhetésért aggódik csupán.

Fehér Balázs Benő sikeresen felfedezte Csehov elejtett lázadását Sztanyiszlavszkij színházával szemben, azonban nem vitte végig ezt a lázadást, ahogy maga a szerző sem. Ellenben létrehozott egy olyan előadást, ami a mai fiatalok számára is érthetővé és élvezhetővé teszi Csehov klasszikusát. Mellettük persze az érettebb korosztály is kap impulzust a kortárs színjátszásról való gondolkodáshoz, de a gondolatsor befejezése és az új formák létre hozása ránk vár.

Bagi Ágnes

Fotó: Dudás Ernő, Mészáros Csaba, Puska Judit

Sirály, a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház előadása

Rendező: Fehér Balázs Benő

Szereplők:

Arkagyina, Irina Nyikolajevna, színésznő: OSZVALD MARIKA
Trepljov, Konsztantyin Gavrilovics, a fia: POROGI ÁDÁM
Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna, szomszédjának a lánya: TROKÁN NÓRA
Trigorin, Borisz Alekszejevics, író: KASZÁS GERGŐ
Dorn, Jevgenyij Szergejevics, orvos: LÁSZLÓ ZSOLT
Szorin, Pjotr Nyikolajevics, Arkagyina testvére: DERZSI JÁNOS / GYABRONKA JÓZSEF
Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője: MIHÁLYFI BALÁZS
Polina Andrejevna, a felesége: PARTI NÓRA
Mása, a lányuk: SZILÁGYI CSENGE
Medvegyenko, Szemjon Szemjonovics, tanító: OROSZ ÁKOS

Szövegkönyv, dramaturg: Fekete Ádám
Díszlettervező: Szalai Sára
Jelmeztervező: Izsák Lili
A jelmeztervező asszisztense: Pirityi Emese
Szobor, maszkok: Keresztes Zsófia
Zene: Keresztes Gábor
Grafika: Lakatos Péter
Fény: Jakab László
Vezető öltöztető: Lakatos Erika
Asszisztens: Ari Zsófia, Czirák Dániel, Ruska Robin
Súgó: Szélinger Anna
Segédrendező: Nyulassy Attila
Produkciós menedzser: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető: Ugrai István


Kategória:Bagi Ágnes, csak a hálózati kiadásban, kritika, Színház

Évszázadot késő feljegyzések Makart, Medović, Kupka és Wyspiański színalkalmazásáról (Hamvas-széljegyzetekkel)

0
0

Tárlat(esszé): Az első aranykor. Az Osztrák–Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok, Budapest

Hans Makart (1840–1884): Vadászat a Níluson, 1876, olaj, vászon, 275 × 456 cm, Belvedere, Bécs, fotó: © Belvedere, Wien

Hans Makart (1840–1884): Vadászat a Níluson, 1876, olaj, vászon, 275 × 456 cm, Belvedere, Bécs, fotó: © Belvedere, Wien

Négy és fél méterszer majdnem három méter, és vastagon burkolja az olajfesték… Akarattal sem lehet elkerülni most a Műcsarnokban Hans Makart Vadászat a Níluson című (egyébként három hét alatt elkészített) festményét. Nem jó kép teljes terjedelmében, de elképesztő négyzetméterei vannak. Először is: lehetetlen, hogy ennyi ember nyilazzon egyszerre, hiszen nagyon közel vannak, és lelőnék egymást. Viszont ettől a nyüzsgéstől a kép egyből elrugaszkodik a valóságtól, költőivé válik, és ez elképesztő. Ahogy az a festékmennyiség is, amit Makart a sötét előtérben halászó szereplők kezére, fejére, törzsére kent rá. Még a sörtenyomokat is megtartotta. Az pedig egyszerűen visszaadhatatlan, ahogy a hajók mögül előszűrődik a fény az egész képet beragyogva.

A Vadászat a Níluson előtt állva egyébként teljesen eltekinthetünk a vadászattól. Ha így néznénk a képet, teljesen lehetetlen dolgokkal találkoznánk. Hogy lehet egyszerre halászni és vadászni? A zaj nem riasztja el a halakat? A jobb oldalt, elől található lelőtt madárról sem tudjuk, hogy éppen a vízbe esik, vagy oda van kötve a hajó oldalára. Ezek a bizonytalanságok inkább a kép valóságfölötti lényegéhez adnak hozzá, nem keveset.

Hans Makart: Vadászat a Níluson [részlet]

Hans Makart: Vadászat a Níluson [részlet]

Makart sokszor erős színeket választ egymás szomszédjaiként, így tett a háttérben is a világoskék–sárga kettőssel: a kék ég találkozik a nyilasnő sárga karjával. Ilyen kettősök még: a sárga–lila és a barna–hússzín. Ha személyesen viszonyítom ezeket a színeket, akkor azt kell írjam, hogy távoliak egymáshoz képest. Viszont ősi csillagászati tudás tanítja nekünk, hogy régen a színek megfelelésben álltak a bolygókkal. Mint említettem, az előtér sötét, a háttér színei pedig ragyognak, a háttérből valami beragyogja az egész képet. Az előtér, az alapvonal a halászokkal fekete, sötétbarna – ez maga a Szaturnusz. A Szaturnusz pedig – ahogy Hamvas írta a Scientia sacrában – „a léleknek az az állapota, amikor ősi teljességéből és szellemi teljességéből lezuhanva, eltemetve feküdt az anyag sötét elfeledettségében.” Míg a háttérből tagadhatatlanul valami időtlen méltóság árad. Kékje a Jupiter, amely „megfelel a lélek első állapotának, amikor felébred: a nagy patriarchális nyugalomnak, a derűs békének.”

Mato Celestin Medović (1857–1920): Szerémségi vértanúk, 1895–1896, olaj, vászon, 300 × 215 cm, Szépművészeti Múzeum, Budapest, fotó: © Szépművészeti Múzeum

Mikor hazatérve megnéztem Mato Celestin Medović Budapestre el nem hozott tájképeit és egyéb munkáit, csalódást okoztak. Pedig a Szerémségi vértanúk rögtön arcon csapott a kiállításon. A színek egymást erősítő játéka elemi erővel vonzották a tekintetemet. A kisfiú arcán a következő szomszédos színkettősöket figyeltem meg: piros–zöld, hússzín–zöld, lilás–zöld. Ezektől elkezd remegni a kép. Távolról nézve egy izzó, fényes képet pillantottam meg. A katona sisakján lila, zöld, sárga színek kavalkádja, ami szintén nem valószerű. De különleges és játékos az is, hogy bíborszínű ruhája van a kisfiúnak, és nem piros. Ez a bíbor a Nap: „megfelel annak a végső állapotnak, amikor az ember a világosságba visszaér.” Miként a gyerek teljesen őszintén elmond mindent, úgy lát teljesen tisztán. Ha megfigyeljük, őt valóban zavarja, ami történik. A katona piros színű: „A Mars megfelel a harcoknak, a háborúknak, a küzdelemnek, az egyéni Ének [sic] viszályának.”

František Kupka (1871–1957): Hullám, 1902, olaj, vászon, 100 × 145 cm, Szépművészeti Galéria, Ostrava, fotó: © BcA. Vladimír Šulc, GVUO

Az életműveik tanúságai szerint egységesen magas színvonalon alkotó Josef Maria Auchentaller és František Kupka is nagyon kedves szereplői a kiállításnak. Kupka korai festménye, a Hullám magával ragadó zöldes árnyalataival, amelyek a habokban sejlenek fel a tengervíz azúrkékjének szomszédságában. Nem tudom, mennyire látható mindez annak, kinek nem az eredeti festménnyel van dolga, de élőben ezek a színviszonyok is megkapóak. A „kövekre kent” festék feltűnően sűrű, és így szinte plasztikusan adja vissza a szilárd alapot, ahová a kislány leülhet.

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Tündérek tánca, 1898–1899, olaj, vászon, 230 × 185 cm Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Tündérek tánca, 1898–1899, olaj, vászon, 230 × 185 cm
Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection
Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Vihar és villámlás, 1898–1899 olaj, vászon, 231,5 x 278,5 cm, Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection, Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Vihar és villámlás, 1898–1899
olaj, vászon, 231,5 x 278,5 cm, Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection, Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Auchentaller számomra nagy meglepetés volt. És egyből lehetett érezni, hogy egyenletes színvonalon alkot. Élni mindenesetre tudott, ideje nagy részét az olasz tengerparton, Gradóban töltötte. Úri megrendelők, a bútorgyáros dinasztiához tartozó Thonet házaspár kérését követve festette Beethoven hatodik szimfóniájának öt tételét képekké formáló öt darabját. A Villa Scheid zeneszobájába készült sorozat alapötlete meglehetősen nyárspolgárian, sőt szájbarágósan kapcsolja össze a zenét és a festészetet, Auchentaller mégis rokonszenvesen tudta megoldani a feladatát. A negyedik tételt képpé formáló Vihar és villámlás a titokzatos-ezüstös színeivel egészen különleges, miközben Thoneték alapelképzelésének is eleget tett.

A költőként és drámaíróként úgyszintén nagyot alkotó Stanisław Wyspiańskitól mindössze egy festményt hoztak el a műcsarnoki kiállítás kedvéért, de A krakkói Planty park hajnalban bámulatos.

Wyspiański, Stanisław (1869 – 1907): A krakkói Planty park hajnalban, 1894, olaj, vászon, 100 × 201 cm, magántulajdon, letét a Nemzeti Múzeumban, Krakkóban, fotó: © Laboratory Stock National Museum in Krakow

Wyspiański, Stanisław (1869 – 1907): A krakkói Planty park hajnalban, 1894, olaj, vászon, 100 × 201 cm, magántulajdon, letét a
Nemzeti Múzeumban, Krakkóban, fotó: © Laboratory Stock National Museum in Krakow

Aki nem riad vissza zenehallgatás közben a szokatlan és újító összhangzásoktól, azoknak szívesen ajánlom Berg hegedűversenyének kezdetét, mely talán Wyspiański Planty parkját is megidézheti. A klarinét és a hegedű hullámaiban valamit megsejthetünk abból, amit a lengyel festő ideálmodott.

A Wawelt látjuk és egy fasort meg lakóházakat. Egyetlen ember sincs a képen. Minden elmosódik. Mindeközben a fák ágai hullámoznak, mintha Wyspiański így írná körül díszekkel a képet. Amíg álltam előtte, fokozatosan minden határvonal eltűnt – ez talán részben az összeérő ágas-bogas faágaknak köszönhető. Elképesztő, hogy az ágakat nagyon híg festékkel vitte a vászonra Wyspiański: ezeket vékonyan festette és az íveken belül nem látszódnak az ecset sörtéi.

Milyen is a kép közelről? Egyszínű az egész. Mintha a láthatárra ráborult volna a kék. Az uralkodó kék csak a lakóházakban és a vár egyik tornyán hangolódik át halványnarancssárgába, rózsaszínbe. A pillanatnak ezt a csalóka derengését, ugyanakkor egyszeriségét Wyspiański talán a szinte mindenütt teljesen feloldott festékkel érte el. Milyen a kép távolról? Szinte csakis a faágak hullámzását látjuk. De ez mégsem díszítés – úgy tűnik, ki kell javítanom magam –, hanem játék az anyaggal.

A fasorvégi lámpa – az egyetlen fényforrás a képen – sárga színben játszik: „A Nap az őskori fényben a léleknek a világossággal való azonossága.” Oldalt, az egyik hosszú kék fatörzsön pedig néhány jellegzetes narancssárga ecsetvonás utal arra, hogy „a Mars a sors küzdelmeit hozza, azt, hogy az embernek a benne levő szellemért helyt kell állnia”. Ez önmagában is egy komplementer viszonyt hoz létre: narancs–kék, Hamvassal szólva Mars–Jupiter. Igen, Jupiter – ugyanis a fa a vászon aljától a tetejéig ér. A messzeségben ugyanezzel a színnel magasodik a katedrális, ahová a lengyel királyokat temették el.

„Jupiter korában az ember megbékül és megnyugszik: megnyílnak a nagy és mély távlatok.”

 

Licsák Attila

 

Stanisław Wyspiański: A krakkói Planty park hajnalban [részlet]

Stanisław Wyspiański: A krakkói Planty park hajnalban [részlet]

Az első aranykor. Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok című kiállítás március 12-ig látogatható a budapesti Műcsarnokban.

(A reprodukciókat köszönjük a Műcsarnoknak és Markovits Éva kurátorasszisztensnek.)


Kategória:Kiállítás, Kritika, Licsák Attila

Feketemosó: Játék

0
0

feketemoso-kisebbSzofinak hűlt helye éppen, és mégis okvetlenül élvezni kell ezt az estét, minden sötétség ellenére a szállót övező utakból, erdőből, a bokrok felől áradó hideg ellenére, a körben állóknak is boldog táncolót kell látniuk, hiszen ő szép és szőke, hosszú a haja, és forog vele, ahogy ő fordul, és ezt a forgást mindenkinek látnia kell, a világ forog így! – Bödecs László írja az Apokrif naplóját.
Gyere. Mondta és kézen fogta a fiút, akinek alig volt ideje észrevenni őt, de amint ráeszmélt, hogy ki rángatta ki a két test közül, átfutott egy zavart mosoly az arcán, aztán hamar visszanyert magabiztossággal még visszanézett a lányokra, majd megvonta a vállát, és valami fél hangos „Hát, bocsi, de mennem kell” hagyta el a száját. Úgy tűnt, mint aki érti, mi történik, mint akinek most lett világos valami – bár Ági még nem tudta eldönteni a zavarban, hogy melyik történet gördül innen tovább, amikor a srác éppen még nem rá nézett, egy pillanat alatt ő is felmérte a két másik lányt, halványan átfutott az agyán, vajon mit gondolnak ők, talán féltékeny barátnőnek, de inkább önző ribancnak tekinthetik, sértődöttek lehetnek, vagy mérgesek akár, utána fognak menni – milyen érdekes lenne egy ilyen jelenet. Ez éppen csak szikrányi gondolat volt, nem térítette el valódi érzésétől, hogy újra táncolni akar, finom kezet akar fogni, amit már éppen szorított is, tehát a legjobb volt csak félrehúznia, erélyesen és kérdés nélkül, így lesz most jó. Ösztönösen a tér közepére, hogy a lehető legjobban szem előtt legyenek, és esetleg az a két csaj is még a látótérben maradjon, mégis maradjon meg a lehetőség egy kis konfliktusra.

Váratlanul visszahúzta a kéz, ezért megint hátrafordult, igazán meglepődött, de miért is ne állhatnának meg éppen itt, már majdnem a középpontban voltak, majd odatáncolnak. A szemben álló átfogta a derekát, a derengésben nem látta igazán jól, de az eddig csupán könnyed, gyermeki arc most valahogy kissé komornak nézett ki, remélte, hogy nincs igaza, Szofi magába fordulása ugrott be neki a vonatról. Hát nem fog vele táncolni? Kínos nevetés szökött ki az orrán, de könnyen fordította át a kételyt bájos meglepettségbe és várakozásba – mennyire unta most, hogy ilyesmiket kell elmimikáznia. Szerette volna, ha most nem is lenne arca, ezt a hangszert most nehézkesen játszhatónak, megerőltetőnek találta – a lábai bizseregtek, a combjai, a hasa, a vádlijai, a lábfeje még mindig kissé görcsöltek, vagy émelyegtek, attól, hogy nemrég turkáltak a testében, igazán szerette volna már kitáncolni végre magából ezt az érzést. A szemeivel csupán azt kérdezte, táncolunk, talán még azt is, hogy ugye nem haragszol, ártatlanságot és nyitottságot mutatott, hiszen lehet, hogy talán mégis sok volt elrángatni, kizökkenteni, de nem hagyhatott választást, neki sem volt – nem is bánt valójában semmit, de a visszautasítás lehetőségét kellemetlennek érezte. Szofinak hűlt helye éppen, és mégis okvetlenül élvezni kell ezt az estét, minden sötétség ellenére a szállót övező utakból, erdőből, a bokrok felől áradó hideg ellenére, a körben állóknak is boldog táncolót kell látniuk, hiszen ő szép és szőke, hosszú a haja, és forog vele, ahogy ő fordul, és ezt a forgást mindenkinek látnia kell, a világ forog így!

Végre megkönnyebbült – a várakozás pillanata egy örökkévalóságig tartott, mintha el akart volna szakadni benne valami, és ez majdnem meg is történt, egy lélegzettel több csend elég lett volna hozzá. De a dereka után a kezét is megfogták és táncoltatni kezdték. Végre újra figyelhette, érezhette a zenét, és ismét az önfeledt mosolynak adhatta át az arcát – aztán ő is irányíthatott, néha egymás mellé kerültek, néha egymásnak háttal álltak, egyes számokra nagyokat rúgtak a levegőbe és ugráltak, az emelések is működtek, lehet, hogy ez a barna srác is tanult táncolni, merült fel benne – amikor közismert szalagavatós keringő jött, a fiú meghajolt, ő pukedlizett, és formális angol keringő tartásban táncoltak egy nagy kört, még szélesebbé téve az alkalmi színpadjukat.

Elégedetten látta, hogy néhányan sokszor rájuk néznek, annak ellenére, hogy a tánctérről legtöbben kezdtek már elszállingózni, és akik ott voltak: a kitartó részegek, a szerencsések, és a még magányosak – ahogy érzésre felmérte a típusokat – már a maguk dolgával foglalkoztak csupán, mindenki valahogy célirányosan, mintha muszáj volna valamit kezdeni ezzel az utolsó késő éjszakával, alkotni valami fontosat hajnalig. És egyre lassabb számok szóltak, valahogy az volt az érzése, hogy előbb-utóbb vége lesz ennek a bulinak, bárhogy is ragaszkodnak hozzá, vége lesz, szenvtelenül azzal kapcsolatban is, hogy ő vajon eleget táncolt-e már, pedig hogy lenne elég.

Éppen egy lassú szám kezdődött el, valami chill és hip-hop közötti ritmus és dallam, nem volt igazán romantikus, de elég indok volt arra, hogy körülöttük mások smároljanak, összeboruljanak. Látta, hogy mindketten körbenéznek és szinte együtt konstatálják a párok működését a külvilágban, ezen futólag összenevettek. Megpróbált hátrébb húzódni és felemelte a kezüket, hogy talán majd elkezdi forgatni a fiú és elhülyéskednek újra. Azonban a másik kéz nem mozdult, elengedte az övét és megálltak. Így félig elfordulva, kapta meg a szavakat.

Nehezen fogta fel az értelmüket, le kellett játszania magában az elmúlt időt, a hosszú táncokat, ahogy táncpartnere egyre többször simította meg az arcát, a karját, a derekát, néha a fenekét, jutott eszébe, egyre többször forgatta magához, hogy közel legyenek, és néha ezért erőltetnie kellet, hogy tartsák a távolságot, hiszen olyan közel állva már nem is lehet táncolni. Mindez belefért a koreográfiába, esztétikus volt, persze kicsit kevésbé professzionális, de mindez, igazából, csak utólag tűnt fel számára a szavak hallatára. És a tekintet – egyre többször látta, ahogy a mosoly mögött feltűnnek a nagy barna szemek, csupán a szemek, mintha nem is állna másból ez az ember, ahogy mérik, figyelik és talán jegyzetelik őt, szinte beisszák – most először ő is igazán beléjük nézett, világosak voltak, nem komorak, de parancsolók, égtek egy fáradtnak látszó test fölött, a visszahúzott kéz mögött, szánalmasan, magányosan. Nincs már kedvem játszani – közölték.


Kategória:Bödecs László, csak a hálózati kiadásban, Feketemosó, Netnapló

FÉL10 minifeszt (programajánló)

0
0

10 éves a FÉLonline.hu 

fel10_cover

2017 februárjában 10 éve, hogy megjelent a FÉL című irodalmi periodika első száma. Az akkor még középiskolások által alapított lapot később egyetemisták önerőből működtették, amely 2010 óta kizárólag online jelenik meg FÉLonline.hu címen. Az elmúlt 10 évben közel 500 fiatal költő, író és újságíró csatlakozott a magazinhoz, akik közül mára sokan választották pályájuknak az írás valamilyen formáját. A folyóirat ma is független, támogatás nélkül, szabadidejében szerkeszti a stáb.

A lap fennállásának 10. évfordulóját egy különleges, irodalmi minifesztivállal szeretnénk a közönséggel együtt megünnepelni, sőt a jeles alkalomra FÉL10 címmel irodalmi antológiát jelentetünk meg az elmúlt 10 év szerzőinek közreműködésével. A háromnapos fesztivál során a könyvbemutató felolvasóesteken túl zenei programokat: Somnivore-estet, a Chezan & Konrád duó bemutatkozó koncertjét, és FÉL10 – verskoncertet láthatnak az érdeklődők, illetve a Pannon Tükör tavaszi számának bemutatóestjét, amely a FÉL szerzőinek szövegeiből közöl válogatást.

Jegyek és bérlet 1000, 2000 és 5000 forintért vásárolhatók.

Részletes program: http://felonline.hu/fel10

A RÉSZLETES PROGRAM:

I. NAP  – március 23., csütörtök

18:00 – Megnyitó, a Pannon Tükör tavaszi számának bemutatóestje.

A rövid megnyitóbeszéd után Kaj Ádám, a Pannon Tükör főszerkesztője és Vörös István, író, költő, a Pannon Tükör versszerkesztője beszélgetnek a FÉL szerzőivel és szerkesztőivel.

Felolvas: Nagy Rita, Horváth János Antal, Kovács Kristóf, Elter András Brúnó, Farkas Balázs, Jassó Judit, Nemes Anna, Novák Zsüliet

JEGYÁR: 1000 Ft. | JEGYVÁSÁRLÁS:

http://rs9.jegy.hu/program/fel10-a-pannon-tukor-tavaszi-szamanak-bemutatoestje-77496

felonline_vallai_kert

21:00 – Somnivore (FÉL10-es kiadás)

Panda, aki a hagyományos DJ szerepből kilépve az elektronikus, előre megírt alapokat igyekszik összehozni az akusztikus hangszerekkel és az élő improvizációval. Ilyen-olyan ismeretségek mentén állt össze három teljesen különböző stílusú és zenei hátterű zenésszel; Szabó Mátyás basszusgitáros (Terra Profonda) a jazzes folkos vonalról érkezett, Bakai Márton (Layanda) a klasszikus népzenéből merít, Murányi Norbi (Kaan Luum) pedig a pop-világban van otthon leginkább, Panda pedig DJ-zik, loopol, kever. Ferth Tímea, illusztrátor-grafikus-építész, pedig az improvizatív zenére reagálva improvizatíve rajzol – így állt össze a Somnivore nevű projekt, amely a FÉL10 fesztiválon a FÉLonline.hu szerzőinek szövegeivel egészül összművészeti, audiovizuális előadássá. Az esten részletek hangzanak el Botos Ferenc, Filó Mariann, Fodor Balázs, Hyross Ferenc, Jozifek Zsófia, Kemény Gabriella, Kiss András, Mihályi Réka, Nagy Kata, Nagy Rita, Orbán Krisztina, Somorjai Réka, Szabó Imola Julianna és Tóth Kinga műveiből.

JEGY (+AJÁNDÉK FÉL10 ANTOLÓGIA): 2000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS:

http://rs9.jegy.hu/program/somnivore-fel10-es-kiadas-77497

II. NAP – március 24., péntek

18:00 – 22:00 a FÉL10 antológia költőinek bemutatóestjei

Négy egyórás estre tagolva láthatja a közönség a FÉL10 antológia bemutatóját. A szerzőkkel beszélget: Katona Ágota, az antológia és a FÉLonline.hu szerkesztője és Braun Barna, a FÉL alapító-főszerkesztője beszélget. JEGYÁR: 1000 Ft

18:00 – A FÉL10 antológia bemutatóestje (Csombor, Eleőd, Kerber)

Felolvas: Csombor Rita, Eleőd Huba és Kerber Balázs

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/a-fel10-antologia-bemutatoestje-csombor-eleod-kerber-77499

katona_agota_felolvas

19:00 – A FÉL10 antológia bemutatóestje (Filó, Orbán, Seres)

Felolvas: Filó Mariann, Orbán Krisztina és Seres Lili Hanna

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/a-fel10-antologia-bemutatoestje-filo-orban-seres-77500

20:00 – A FÉL10 antológia bemutatóestje (Balázs, Horváth, Kiss)

Felolvas: Balázs Zoltán, Horváth Eszter és Kiss András

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/a-fel10-antologia-bemutatoestje-balazs-horvath-kiss-77501

21:00 – A FÉL10 antológia bemutatóestje (Csillik, Szabó)

Felolvas: Csillik Kristóf és Szabó Rózsa

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/a-fel10-antologia-bemutatoestje-csillik-szabo-77502

22:00 – Chezan & Konrád – Bemutatkozó koncert

A The Adolescens es a Twentees frontemberei akusztikus hangszerelésben adják elő saját dalaikat, és eljátsszák azokat a kedvenceiket, amelyek mindkettőjük szobájában sokat pörgött tinédzser korukban. Ilyenek például az Arctic Monkeys, a Last Shadow Puppets, a Placebo, a Kooks, az Editors, vagy akár a Rolling Stones.

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/chezan-konrad-bemutatkozo-koncert-77503

HELYSZÍN: RS9 PINCE

felonline_felolvasok

III. NAP – március 25., szombat

19:00 – 22:00 a FÉL10 antológia íróinak bemutatóestjei

A két másfél órás estet vezeti: Tinkó Máté, a FÉLonline.hu prózarovatának szerkesztője.
JEGYÁR: 1000 Ft

19:00 – A FÉL10 antológia bemutatóestje  – prózaest I. felvonás

Felolvas: Alkonyi Vilmos, Eggendorfer Áron, Falussy Móric, Hodászi Ádám, Jahoda Sándor

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/a-fel10-antologia-bemutatoestje-prozaest-i-felvonas-77504

20:30 – A FÉL10 antológia bemutatóestje – prózaest II. felvonás

Felolvas: Mindák Dániel, Szucsán Sándor, B. A. Taylor, Tóth Judit, Várszegi Martin

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/a-fel10-antologia-bemutatoestje-prozaest-ii-felvonas-77505

fel10_plakat

22:00 – FÉL10 – Verskoncert // FINÁLÉ

A FÉLonline.hu szerzőinek versmegzenésítéseit és saját szerzeményeiket előadják: Kemény Gabriella, Stermeczky Zsolt Gábor, Csigatej, Free flight trió, Nincs címzett zenekar.

JEGYÁR: 1000 Ft

JEGYEK:

http://rs9.jegy.hu/program/fel10-verskoncert-77506

HELYSZÍN: RS9 PINCE

kemegy_gabriella_felonline

FESZTIVÁLBÉRLET

  1. március 23-án, az estek végéig vásárolható meg online, vagy a helyszínen, ára 5000 Ft.

A bérlettel az összes esemény látogatható, jár hozzá egy szövetkarszalag, AJÁNDKÉKBA adjuk a FÉL10 antológiát, ráadásul a bérlet vásárló a FÉLonline.hu megjelenését is támogatja.

FÉL10 – ANTOLÓGIA

A FÉL10 antológia megvásárolható a helyszínen.

Az estekre váltott jegyek 100%-ban levásárolhatók az antológia árából!

JEGYFOGLALÁS:

jegy@rs9.hu // 06-1-269-66-10

Főtámogatónk az RS9 Színház

Médiatámogatónk a Papageno magazin.


Kategória:Ajánló, Programok

Tizedik évfolyamába lép az Apokrif (Előzetes: Apokrif 2017/1.)

0
0

Idén tavasszal megjelenő, 2017. évi első számával tizedik évfolyamába lép az Apokrif. Ennek alkalmából folyóiratunk tematikus, ünnepi lapszámmal jelentkezik, melyben olyan szerzőinktől kért írásokat adunk közre, akik lapunkban indulása óta, akár egy-egy hosszabb időszakban, akár mindvégig nálunk publikáló, nem egyszer e hasábokon is indult, rendszeres alkotóink voltak. Ünnepi számunk képrovata is exkluzív, reprezentatív válogatás eredményeképp jött létre, korábbi számaink legemlékezetesebb képanyagait szolgáltató képzőművészeket kértünk föl, hogy egy-egy művükkel járuljanak hozzá jubileumi gyűjteményünkhöz. Friss számunk e kivételes alkalomból a szokásosnál nagyobb, extra terjedelemben, kizárólag szépirodalmi publikációkat tartalmazva jelenik meg.

A szerkesztőség több-kevesebb apró meglepetése mellett az alábbi szerzők írásait közöljük: a versrovatban Bognár Péter, Bödecs László, Csillik Kristóf, Evellei Kata, Fehér Renátó, Halmi Tibor, Hyross Ferenc, Kerber Balázs, Mizsur Dániel, Nagy Hajnal Csilla, Németh Gábor Dávid, Nyerges Gábor Ádám, Palágyi László, Radnóty Zoltán, Stolcz Ádám, Tinkó Máté, Török Sándor Mátyás és Vajna Ádám; prózarovatunkban Bali Farkas, Bezsenyi Tamás, Juhász Tibor, Szendi Nóra, Tamás Péter, Torma Mária és Vass Norbert, műfordítás-rovatunkban José Luís Peixoto és Norman Jope versei olvashatók Gál Soma és Tarcsay Zoltán fordításában. Évfolyamnyitó lapszámunkat Veress Dani szerkesztői esszéje zárja. Tavaszi képrovatunkban Igor és Ivan Buharov, Csató József, a Gruppo Tökmag, Horror Pista, Kabai Lóránt, Kaliczka Patrícia, Molnár Dóra Eszter, Opánszki Tamás, Szalay Péter és Tranker Kata alkotásait adjuk közre. A borítón Molnár Judit Lilla külön ez alkalomra készült akvarellje látható.

A most induló évfolyamtól kezdve megújult összetételben folytatja a munkát lapunk szerkesztősége: a prózarovat élén régi-új szerkesztő, a munkatársaink közé két év szünet után visszatérő Reichert Gábor dolgozik, a kritikarovatot távozó szerkesztőtársunktól, Tóth Anikótól Mizsur Dániel veszi át, míg önálló rovatként e számunkban debütáló műfordítás-rovatunkat Gál Soma vezeti. Stábunk két új munkatárssal, szerkesztőségi asszisztenssel is bővül Bali Farkas és Csillik Kristóf személyében.

Tartalom:

Evellei Kata: mínusz, Etetés (versek)

Bödecs László: Nem volt esély, Sehol (versek)

Nagy Hajnal Csilla: Csontvezetés (vers)

Vass Norbert: Kék Szimó (novella)

Hyross Ferenc: ceyx tengerszemmel ébredt (vers)

Palágyi László: Nélküled Budapest (vers)

Fehér Renátó: Pompeji Szálló, logopédia (versek)

Juhász Tibor: Anna öregei (novella)

Norman Jope: Félrevert harangok, Napsütötte széles utak (Tarcsay Zoltán versfordításai)

Kerber Balázs: Conquest (V.) (versciklus – részlet)

Mizsur Dániel: Folyam (vers)

Csillik Kristóf: Hímoroszlán (vers)

Bali Farkas: Banyópinyó (novella)

Stolcz Ádám: A pszichopata, Tanár (versek)

Szendi Nóra: Kapirgálni jó (novella)

José Luís Peixoto: Szoba (Gál Soma versfordítása)

Halmi Tibor: Az őstulok árnyékában (vers)

Tamás Péter: Dögville (novella)

Radnóty Zoltán: Az angyal eljövetele (vers)

Nyerges Gábor Ádám: Leginkább (vers)

Németh Gábor Dávid: cukor (vers)

Vajna Ádám: Utolsó nyár a Paradicsomban (vers)

Tinkó Máté: Függések (vers)

Bezsenyi Tamás: Hiánytalan (novella)

Bognár Péter: A fényes rend (versciklus – részlet)

Torma Mária: Milleniumi dolgozó (regényrészlet)

Török Sándor Mátyás: Egy asztalnál, Levegő (versek)

*

veress dani: Magánapokrif (esszé)


Kategória:Az Olvasóhoz

Feketemosó: Bencének III. – Hétvégén Lacispéternél

0
0

feketemoso-kisebbLacispéter arcának barázdáira olyan kifejezés reccsent, mintha képes volna megnyúzni egy egész pocokcsaládot. – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját.

Lacispéter egész héten keményen dolgozott. Hogy kicsit elengedhesse magát, péntek este elment a többi kéreglénykével holdfényt inni a kertvégi kavicsdombra. Azt nem tudom, mikor ért haza, de szerintem addigra már a holdhajó is átdöcögött a Mennyóraságon.

Épp csak pár órája kezdett kivilágosodni. A Kőris-torony levelei kedvesen suttogtak a reggeli szellőben, mikor Lacispéter felnyitotta zöld bogárszemeit. Tűlevelekből álló kezecskéivel megvakarta az állát, majd jó nagyot nyújtózott az ágyon. Nagy nehezen felült, aztán vagy fél percig bámulta a plafont. Összeszedte minden erejét, és nagy recsegve-ropogva elcsoszogott a konyhába. Közben akkorákat pislogott, hogy párszor az volt az érzése, menet közben képes volna elaludni.

A konyhában langyos félhomály szundikált. A mohából font száraz konyharuhák úgy lógtak az akasztón, mintha még mindig vizesnek és koszosnak éreznék magukat. A jégverembe vezető csapóajtó álmosan percegett a sarokban. A gubacstálak és csészék legszívesebben a másik oldalukra fordultak volna a polcon. Hogy elindulhasson a nap, meg kellett melegíteni a macskamézet, amit Lacispéter még előző nap délután bölcsen odatett a tűzhelynek használt lapos kavicsra. Igen ám, de ahhoz, hogy megmelegíthesse, el kellett húznia a függönyt, amihez meg végképp nem volt semmi kedve. A konyhaajtóból még egyszer lassan hátrareccsentette kérges nyakát, és egy mélyet sóhajtott, miközben vágyakozó bogárszemei az ágya felé zsizsegtek.

Egy szemüveglencsét épített odúja egyik falába, ezt használta konyhai ablaknak. Egyszer, még a papi adta neki, hátha jó lesz az még valamire. Tűkezével belemarkolt a függöny egyik szélébe, és mintha a fogát húzná, nagy csikorogva megmozdította. Még a hideg is átfutott botgerincén, de úgy, hogy a tarkóját borító apró levelek augusztusi csillaghullás-szerűen meredtek a tér minden sarka felé. Mit volt mit tenni, mély levegőt vett, és egy határozott mozdulattal elrántotta a rongydarabot, de úgy, hogy az a markában maradt. A függöny leszakadt ugyan, de legalább már nem kellett a felkeléstől szenvednie. A naphajó olyan erővel ömlesztette be a fényét az apró konyhába, hogy az egész odú egy apró méhkasként bolydult fel.

Most már gyorsabban mozgott, bár még mindig elég hangosan recsegtek a hajlatai. Összegyűrte a rongydarabot, behajította egy poros sarokba, és nekilátott reggeli rituáléjához. Szempáncéljait leengedte, összedörzsölte ujjait, hármat csettintett és elzümmögött egy halk igét. Ettől a lencse még az eddiginél is fényesebben kezdett izzani, és a tűzhelyen fekvő makksipka-tál lassú forgásnak indult. A kőkemény macskaméz felengedett, illatos gőz és zümmögő buborékok szálltak fel belőle. Lacispéter, mikor már úgy érezte, egész kis odúját átjárja a reggeli illata, csettintett a nyelvével és a varázslat abbamaradt.

Kicsoszogott az erkélyre, és elhelyezkedett kellemesen szúrós bogáncsfotelében. Még túl világos volt, ezért előtúrta a fotel alól kifejezetten erre a célra rendszeresített napszemüvegét. Ezt kátrányba mártott légyszárnyakból készítette. Laza, megszokott mozdulatokkal sodort egy szál zsályapálcát, és pár percig csak forgatta ujjai között. Mikor ezt megunta, egyik végét addig dörzsölgette a fotel karfáján, amíg fel nem izzott. Füstölgetett, hangosan szürcsölte a ragacsos macskamézet, és átgondolta aznapi teendőit: körbe kell járnia az egész lombkoronát, hogy elég levéltetűt gyűjtsön a katicáknak, le kell porolnia a törzs mohafalait, a száraz és beteg leveleket újakra kell cserélni, a borostyánt és a fagyöngyöket meg kell metszenie.  Aztán, ha ezekkel megvan, el kell küldenie néhány tetűrágta rágta levelet az erdészeti hivatalba, elvégre az ilyesmit csak szombaton reggel tudja megcsinálni.

egy délelőtt Lacispéternél

Mire mindennel végzett, a naphajó Nyugatnak fordult. Gondolta, mielőtt nekiül a leveleknek, szundíthat egy kicsit. Lábáról lerúgta átizzadt gesztenyepapucsait, amikben egész délelőtt kertészkedett, és ahelyett, hogy az asztalhoz ült volna, mint egy zsák dió, elhasalt a kanapén.  Talán egy pár másodperce már álmodott is, amikor valaki kaparászni kezdett a konyhaablakon.  Egy óramadár röppent a párkányra, és türelmetlenkedve csikorgatta a lencsét. Lacispéter arcának barázdáira olyan kifejezés reccsent, mintha képes volna megnyúzni egy egész pocokcsaládot. Az óramadár kitátotta apró narancssárga csőrét, és rozsdás hangon közölte a küldetést. Legjobb barátjának, Mürmüle lovagnak szüksége volt rá.

Mürmüle nagyon szeret mesélni. Egyszer olyan hevesen kezdett bele egy történetbe, hogy lelkerekének egy fogacskája lepattant, kirepült az orrán és egy ott heverő kőriságra esett. A fémdarab ott felizzott, és a bot úgy ficánkolt, mintha egy partra vetett halacska lenne. Na, így lett Lacispéter. Azóta rengeteg kalandot éltek át. Együtt ismerték meg a részeges Taliga Ivánt, segítettek Homokozódűlő lakóinak újjáépíteni a várost, a záporbombázás után, Apakirálynak kismillió szöget vertek be mindenféle fadarabba, Anyakirálynénak meg minden héten kétszer friss virágot szednek.

De ezeket a meséket mind ismered te is. Holnap majd mesélek újat. Most pedig aludj! Szép álmokat!


Kategória:Bali Farkas, csak a hálózati kiadásban, Feketemosó, Netnapló

Gál Soma a Babits Mihály Műfordítói Ösztöndíj 2017-es díjazottjai között

0
0

Örömmel és büszkeséggel adjuk hírül, hogy szerzőnk és szerkesztőnk, Gál Soma is elnyerte a 2017-es Babits Mihály Műfordítói Ösztöndíjat. Az 1992-es születésű Gál Soma 2012-ben, szerkesztőségi asszisztensként csatlakozott az Apokrif munkatársai köréhez. 2015-től fogva két éven át vezette lapunk próza-, majd az idén induló évfolyamtól fogva műfordítás-rovatát. 2016-tól a Fiatal Írók Szövetségének elsőkötetesek műveit megjelentető könyvsorozatának egyik szerkesztője. Első novelláskötete 2016-ban, Sármesék címmel jelent meg a FISz gondozásában. Próza mellett verseket is ír. Műfordítóként elsősorban portugál nyelvből fordít, a Babits-ösztöndíjat José Luís Peixoto Jegyzetfiók című verseskötetének lefordítására kapta. (Gál egyik Peixoto-fordítása, a Szoba című versé, az Apokrif hamarosan megjelenő, 2017. tavaszi számában lesz elolvasható.)

dsc00921jpg_26612821631_o.jpg

Teljes szerkesztőségünk nevében lelkesen gratulálunk.


Kategória:Az Olvasóhoz, Díj, Gál Soma

Tíz album, amit érdemes (zene)

0
0

Ezt a listát Dudás Norbert, Kopcsák Róbert, Nyéki Gábor, Szabó Csanád és Vas Máté (továbbiakban a monogramjaik fognak szerepelni szövegeik után) állította össze. Az írások terjedelmük miatt inkább albumajánlók, semmint a teljesség igényével készült elemzések. Az összeállításkor is eltekintettünk egy objektív, átfogó, nagyon szakmai állásponttól, még rangsorolás sincsen, csak tíz tavaly megjelent lemez, amelyeket hallgatásra fontosnak találtunk. Egyrészt azért nem tartottunk igényt erre, mivel alapból nehéz objektívan nyilatkozni ilyen témákban, másrészt hozzánk is egy előzetes szűrőn keresztül (nemzetközi és hazai listák, kritikák) jut el a kultúra – fölösleges volna tehát pár rangsorolási nüanszon újítva megismételni azokat a kontenteket, amelyek alapján képet kapunk a kortárs zene helyzetéről. Szóval csak öt magyar és öt külföldi, amit érdemes otthon, utcán, koncerten. Bárhol.

Christopher Waver – Christopher Waver

Huszár Kristóf (többek között az Agavoid tagja) első lemeze különleges utazásra invitálja a hallgatót: egy bolygó terraformálását, az emberiség ezzel kapcsolatos küzdelmeit, viszontagságait hangfesti meg kilenc számon keresztül. A futurisztikus trip során egyik gondosan felépített szerzemény ömlik a másikba, az album saját sztorija mellett sci-fik olvasgatása, munka/tanulás mellé is instant hangulatbombaként ajánlható (Dan Simmons, William Gibson társaságában kifejezetten jól érezte magát az LP). És úgy igazából bármi mellé, akár csak egy-egy számot kiragadva; gondosan odafigyelve az egy-egy okosan és jó ízléssel elszórt vokálra, első lépéseket tevő fotoszintézisre; gomolyodó felhőzetre; ismeretlen organizmusokra; velük párhuzamban elburjánzó városokra, vagy csak simán nagy egészként, a folyamban elveszve élvezni a lemezt. Ügyes munka, érdemes lesz odafigyelni az alkotó következő dobására. Az én személyes kedvenceim a záró (Slow) és a nyitó (Panspermia) szerzemények voltak. Az albumcím viszont kis hiányérzetet kelt bennem, valami maradandóbbat is el tudtam volna képzelni, ha már a konceptlemez általános buktatóit oly könnyedén veszi. A korábbi single borítóját pedig muszáj mellékelnem, elég jól sikerült alkotás. Tessék csobbani egyet:

ChrisWaver

(VM)

youtube

Warpaint  – Heads Up

A kortárs indie/art-rock szcénához tartozó Warpaint immár a harmadik albumához érkezett, a Heads Up pedig, ha nem is gondolja újra a műfajt, de olyan profin mozog a saját határain belül, hogy emlékezetes és élvezhető lesz a végeredmény. A lemez nagy utat tesz meg: a nyitó Whiteout még egy lassan csordogáló, elszállósabb pszichedelikus szám, amely után szinte józanítólag hat a By Your Side basszusának hidegsége és karcossága. A New Song ezt követően már úgy tesz, mintha mi sem történt volna: nyoma sincs az éjszakának, és a Warpaint új oldalát mutatja meg egy vegytiszta, táncolható popslágerrel. Így megy mindez tovább a maradék játékidőben is: a befelé fordulós, szétesős szerzeményeket csuklóból váltják fel az olyan szellősebb dallamokkal dolgozó felvételek, mint például a címadó és az Above Control duója. A hangulatváltások azonban cseppet sem erőltetettek vagy csapongóak, a lehető legnagyobb természetességgel kerülünk át túlfűtött indie-diszkóból egy hazafelé tartó út magányosságába. Akárhol is vagyunk, a banda a háttérzenét mindvégig hibátlanul szolgáltatja. (NYG)

youtube

Odákovics – Erőszakmantra

Vegyünk fel egy tetszőleges pontot Csepelen vagy Budafokon. Alkossunk meg egy, a z-tengelyen lefelé tartó, tölcsérszerű, szűkülő körökből felépülő rendszert, Dante Poklának a mását. Tekintsük a magyar underground leképzésének. Ha ez így van, akkor Odákovics Erőszakmantrája egyenesen a kilencedik körből jön. Az album megtestesíti mindazt, amivé a magyar rapszcéna egyik fele válni szeretne, és aminek a másik fele nagyképűen hirdeti magát. Az ütemezés dinamikus, a hangszín egyedi, a számok nívója változatlan. Tartalom és rím szimbiózisa valósul meg, egyik se élősködik a másikon. A mondanivaló nem terméke a fogyasztói társadalomnak, hogy könnyű legyen, mesterséges és megszokott, hogy babusgassa a hallójáratokat. A mondanivaló ezek ellentéte: velünk filozofál, velünk nevet, a rap művészetté érik. 2016 egyik legforróbb korongjáról van szó, hallgatásra erősen, gondolkozásra még erősebben ajánlott. Minőségét megőrzi. (KR)

soundcloud 

David Bowie – (Blackstar)

Amikor Bowie-ról van szó, nem lehet elvárásokról beszélni. Karrierje során tanúi lehettünk annak, ahogy a glamtől kezdve, az iparin és elektronikuson át az ambientig szinte minden zenei stílus elemeit termékenyen ötvözte dalaiban: nem meglepő, hogy utolsó albuma is ízig-vérig úttörő jellegű. Jazzes beütéseket gyakran hallhattunk ezelőtt is a zenéjében, viszont ezúttal teljes mértékben a kísérleti/avantgárd jazzt választotta meg közegeként. Egyáltalán nem rádióbarát album, a dalok rajta hosszúak és a hallgató teljes figyelmét követelik meg. Bowie sikeresen előtérbe tudta helyezni a hangját, át tudja adni a mondanivalóját, így sosem veszünk el a komplex ritmusokban (mint például a Sue vagy a Blackstar című számok esetén). Halál ide vagy oda, az album remekmű: egy olyan ember hattyúdala, akinek munkássága több generációnak volt meghatározó élmény, annak ellenére, hogy egyik sem ismerhette ki igazán. DB mindvégig megfejthetetlen rejtély marad(t). (DN)

youtube

Camp Koala – Why art?

A Camp Koala ki tudott tölteni egy régóta létező hiátust a magyar zenei életben azok örömére, akik a nálunk még az underground berkekben is kevésbé népszerű, New Yorkban született no wave, noise rock, experimental (Teenage Jesus and the Jerks, Glenn Barca, Sonic Youth), valamint a ’90-es évek elejétől induló olympiai feminista punk (Bikini Kill, Riot grrrl-mozgalom) irányzatokat aktualizáló bandákat szeretnének látni Budapest eldugott koncerttermeiben. Egyszóval azt a szubkultúrát a Hüsker Dü-től kezdve a Dinosaur Jr.-on, The Jesus Lizard-on keresztül egészen Jay Reatard-ig, amelybe Magyarországon csak pár mainstreambe emelt slágernek köszönhetően nyerhettünk bepillantást, de ötvözni a hazai undergrounddal az elmúlt 4-5 évet megelőzően nem igazán tudtuk. A Why art? első albumhoz képest nagy visszhangot keltett: írt róla a VS.hu, a Magyar Nemzet Online és felkerült sok hazai ’best of 2016’ listára is (pl.: az Indexére), nyilván nem véletlenül. A Kispál, Hiperkarma, 30Y, Kistehén, Szabó Benedek-irányvonal mellett fontos, hogy a punk, noise rock, shoegaze szintén erősödjön. És ehhez szükség van a Camp Koala kaliberű bandákra, sok Cut, vagy Force-driven Development szintű dalra, amit egy szar nap után is ugyanolyan jól esik fülessel hallgatni a metrón, mint egy szar nap után pogózni rá az Auróra utcában. (SZCS)

youtube

Panel Surfers – Redroom

„Songs about being mad these days
While everything seems great around you
Arról, hogy szar rájönni, de végül meg csak tanultunk”

Tegyétek fel a srácok első nagylemezét, és hagyjátok, hogy megtépjen-rágjon, szaggatva-botladozva hullámlovagoljon át a napi forgatagon ez a lendületes surf-punk csoda, még egyet-nyolcat csavarva és bomlasztva rajta. Kellően rozsdás, itt-ott megnyúlik, majd a szeletelő dobbal együtt összecsomósodik, rázza le magáról a hullapermetet a gitár és a csődületben dervisként táncát járó ének. Megvan a maga tévelygő, magasfeszültségtől kábult, újra meg újra mindennek nekirugaszkodó, fürdőköpenyben dajdajozó, zsiványos bája. Első hallgatásra szerelem. (VM)

youtube

Alter Bridge – The Last Hero

Az Alter Bridge az utóbbi évtized során minden albumával egyre felkapottabb lett, és jogosan, hisz egyre magasabbra tette a mércét. Ez a folyamat a legutóbbi, 2013-as Fortress című albumban kulminált, amely kétség nélkül az évtized egyik kimagasló pontja volt zeneileg. Ezt a szintet a következő lemez, a The Last Hero talán nem ütötte meg, de ennek ellenére még mindig hozta az AB-tól várható professzionalizmust, és könnyen megugorja a mai népszerű metál-szcéna alacsony lécét. Myles Kennedy és Mark Tremonti, az iparban talán a jelenleg legjobb énekes/gitáros páros jó úton jár, hogy a Lennon/McCartney és Jagger/Richards szintű zeneírók közé sorolhassuk őket. Az album összességében meglepően derűs, vidám hangulatú, annak ellenére, hogy bőven van rajta irdatlanul kemény, agresszív szám is (a Crows On a Wire mindenképp emlékezetes). A változatos hangulatok koherensen követik egymást, nem csak dalok véletlenszerű gyűjteménye a lemez. A The Last Hero mindenképp 2016 jobb albumai közé sorolható, és sokan példát vehetnének arról, hogy a „keménységet” hogyan kell a melódia/harmónia teljes lerombolása, vagy épp inspirálatlan lábdob-maszturbációk nélkül elérni. (DN)

youtube

The Strokes – Future Present Past EP

Szokás siránkozni afelett, hogy a The Strokes ugyan első két albumával megadta a kétezres évek alaphangulatát, azonban ezt a tökéletes belépőt  azóta se tudta felülmúlni. Talán nem is akarták: a Julian Casablancas vezette együttes inkább megmaradt a kísérletezés mellett, minden lemezzel valami újat keresve. Mostanra pedig odáig jutottak, hogy egy egyszerű EP-vel is képesek úgy fordítani az előzményeken, hogy az hallgatásra érdemes legyen. A Future Present Past összesen három számot tartalmaz (plusz egy bónusz remixet), és bár ezek mindegyike már elképesztő távol áll a pályafutás elejét jellemző flegmaságtól, ezzel együtt továbbra is hiteles és profi a csapat. Ennek oka, hogy az alapok ezúttal is rendben vannak: százfelé elkalandozó, de fogyasztható indie-gitárszólamok, remek dallamérzék, és Casablancas hibátlan vokálja, amely hol hisztérikus, hol elhaló, hol mindkettő egyszerre. A kiadvány egészében kiváló kedvcsináló a várhatóan idén érkező új nagylemezhez, de azt azért nem árt megjegyezni, hogy az Oblivius olyan szinten talál be, hogy ha csak ezt az egy dalt adja ki az együttes, már akkor is elégedettek lehetnénk. (NYG)

youtube

Ricsárdgír – The Dark Side of the Moon

„Eladom a testem, hogy legyen, aki szeresse”

Walter White kék meth helyett ugyanúgy terjeszthetné ezt a 12 lépésben megőrülő, zúzós-agresszív, kiválóan megírt, szatirikus szövegeket éterbe üvöltő látomásturmixot, amit legújabb albumukba sűrítve pakolt le elénk a hazai avantgárd hagyományokat továbbfűző, elképesztő hangörvényeket és rohamokat vezénylő szentendrei zenekar az idei évben. A Palvinbarbi VHS-klipjével szép nagy port kavartak a média populárisabb terein is, most az albumon újraműtött változatával ismerkedhetünk meg. Van itt kórkép, látlelet, egyik-másik szerzemény jobban és direktebben tolja felénk a rögvalóság nevetni való, ironikus sorkatonáit (Mindenki boldog, Éva otthon), máshol hiába marnak kevésbé a szövegek és szelídebb a humor, de zeneileg ugyanúgy csontokat tör, beomlasztja a tetőt a lemez, csengő helyett fejszét ragadva keresi fel a kedves hallgatót. Egy hiperaktív, okos lángszóró ez az album. (VM)

„Nesze nektek, most olyan leszek, mint ti, rossz, mint a gitár, rossz, mint a szinti”

bandcamp 

Mourn – Ha, Ha, He

„don’t hold that hard what one day will die”

A katalán kvartett második nagylemeze megfelel az elvárásoknak, sőt az olyan számokkal, mint a Flee; Howard; Getrudis; Get Through This!; Irrational Friend, túl is szárnyalta azokat. Átgondolt, letisztult album, kicsit „katonás” (ahogy Kurt Cobain mondta a Breeders Podjára) és nagyon érzékeny. Csak 1-2 perces dalok (a leghosszabb a záró Fry Me három és fél perccel), jól újraértelmezett punk riffek, PJ Harvey, Bikini Kill, The Muffs, Kim Deal öröksége, az újabbak közül meg a Perfect Pussy Say Yes to Love című album dalai hasonlóan elsöprő erejű lüktetése jut eszembe. Okosan megkomponált lemez: egy röpke félórába sűrített szenvedéstörténet, dinamikus váltások, melodikus hisztéria és egészséges cinizmus. Vagy rögtön tombolni kezdünk, vagy csuklóból ikszeljük a youtube-linket annak hallatán, hogy „there must be some mistake / there must be ha, ha, he, ha, ha-hey ”, középút szerencsére nem nagyon lehetséges, mint a legtöbb klisés, rádióbarát dalnál. Tény, hogy ezek a barcelonai tinédzserek olyan irányzatokhoz nyúlnak vissza, amelyek az elmúlt években kezdenek újra megszólalni az underground szcénában – a Mourn az egyik úttörő lehet a ’90-es évek lo-fi, garage rock szubkultúrák hangzásának felélesztésében. Zaj, fájdalom, lappangó agresszió. És semmi póz. (SZCS)

youtube


Kategória:Dudás Norbert, Kopcsák Róbert, Nyéki Gábor, Szabó Csanád, Vas Máté, Zene

Az utolsó utáni háború előtt – disztópia-tanácskozások (programajánló)

0
0

17201206_10154607811128335_3346196843331835885_n

A Fiatal Írók Szövetsége háromnapos összművészeti rendezvényének kérdésfelvetése a disztópia jelensége az irodalomban és a társművészetekben: mi indítja az alkotót arra, hogy történetét, mondandóját utópikus vagy disztópikus környezetbe helyezze? És miért található az utóbbi időben egyre több ilyen alkotás a mainstream popkultúra mellett a szépirodalmi szövegek között is? A tanácskozássorozat szekcióülései során nyomába eredünk a magyar irodalom disztópikus szöveghagyományainak, és a huszadik századi irodalomról szóló panel mellett kortárs szerzőkkel is beszélgetünk. A problémakör nemcsak az irodalmat érinti: a rendezvényt képregények, filmvetítések, társasjátékok, performanszok teszik összművészetivé, és hozzák közelebb a témát az érdeklődők számára – a délutáni-kora esti beszélgetéseket és bemutatókat követően pedig a felkért dj-k zeneileg járják körbe a témát, vetítéssel egybekötve.

Részletes program:

1. nap (csütörtök) március 23.

17.45: Szekeres Niki és Szőllőssy Balázs disztópikus megnyitója

18 óra: Amikor Magyarország nem volt, hanem lesz – A XIX. századi magyar utópiák, disztópiák és a fantasztikus irodalom nyomában

Moderál: Szekeres Niki

Beszélget: Hansági Ágnes + Hajdu Péter + Szilágyi Márton + Veres Miklós

Ha meghalljuk az utópia kifejezést, kis eséllyel jut eszünkbe a XIX. századi magyar irodalom, pedig szép számmal születtek tudományos fantasztikus regények, pesszimisztikus disztópiák vagy éppen eutópiák ebben a korszakban is. Mind a kánonból kiesett, mind a még mindig kult szerzőnek is tekinthető alkotók szövegeiből izgalmas és egyedi, elfeledett irodalmi hagyomány rajzolódik ki.

19.30 óra: “Műfaj, disztópia, államszocializmus”

Az államszocialista évtizedek centralizált filmgyártásának keretei között a disztópiák jelentősége megnőtt, hiszen a műfaj önmaga adott lehetőséget a panoptikus társadalmi berendezkedés kritikájára. Juliusz Machulski 1984-es Szexmisszió című disztópikus science-fiction filmjéből kiindulva arról fogunk beszélgetni, hogyan jelentek meg a megfigyeléssel, az uniformizációval kapcsolatos kollektív félelmek ebben a szocialista műfaji filmben.

Előadó: Strausz László

Este: DJ: Cyborg Templar, VJ: jakimester

2. nap (péntek) március 24.

16 óra: A prekobok előrelátó rendőrsége

A prediktív rendészet a posztmodern nemzetállami működésmód sajátos terméke: az állam már nem tud bízni saját territorialitásában mint sarokkőben, továbbá saját határait kiterjeszti a kibertérbe, ahol viszont saját állampolgárait újrafelfedezve próbál meg a jövőbeni eseményekre és cselekvésekre következtetni a jelenben felhalmozott rengeteg adatból. Bezsenyi Tamás előadása során a Minority Report című film részletei is vetítésre kerülnek.

18 óra: Disztópiák a XX. század irodalmában

Moderál: Tinkó Máté

Beszélget: L. Varga Péter + Turi Márton + Vass Norbert

A XX. századot a tudományos és technikai fejlődés, illetve a globalizáció mellett a példátlan méretű háborúk és népirtások korszakaként is szokták jellemezni. Meghívott vendégeinkkel egy panelbeszélgetés keretében arra a kérdésre keresünk választ, hogy a magyar irodalmi hagyományban – kitekintéssel az orosz-szovjet és az angolszász kontextusra – milyen társadalomvíziók jelentek meg, és ezeket minden esetben negatív (disztópikus) kifejezéssel kell-e illetnünk.

Este: Dj: Sanyi+Adam Salman, VJ: jakimester

3. nap (szombat) március 25.

12 óra: Homokviharok és bolygó fölött élő társadalmak – disztópikus társasjátékok a Játszóház projekttel

Felépítenéd a saját disztópikus társadalmadat? Menekítenéd a sivatag futóhomokjából a repülőgéped alkatrészeit? Esetleg egy csillagközi háborúba keverednél? A Játszóház Projekt játékmestereinek segítségével szombaton déltől négyig átélheted a kalandokat és belecsöppenhetsz olyan világokba, amikről a háromnapos találkozón beszélgetünk.

14 óra: Majdnem a világ végén – A Világvégi mesék képregényantológia bemutatója

Moderál: Szekeres Niki

Beszélget: Szűcs Gyula + Lakatos István

Világvégi mesék, leégett sivatagok, infantilis zombik, amelyek legalább annyira valóságosak, mint szomszédaink a közértben vagy politikusaink a parlamentben. Mitől lehet egy disztópikus képregény aktuális, mennyire determinálja a téma a rajzstílust, hogyan és miből lesz ma képregényantológia Magyarországon?

16 óra: A jövő elkezdődött? – disztópia a popkultúrában

Moderál: Hanula Zsolt

Beszélget: Rusznyák Csaba + Lakatos István + Csepella Olivér
Hányféle jövő létezik? Épülhet-e alternatív univerzum az alternatív tényekből? Változhat-e bármi attól, hogy jó előre lerajzoljuk, énekeljük vagy bemutatjuk a moziban?

18 óra: A jövő sosem ér véget – Disztópiák a kortárs magyar
irodalomban – felolvasás és beszélgetés

Moderál: Szekeres Niki + Szőllőssy Balázs

Beszélget: Bartók Imre + Makai Máté + Nemes Z. Márió

Mutáns filozófusok New Yorkban, szörfkirály költő-kém a Dél-kínai tengeren, jégkorszakok, dinoszauruszok és bunkerek: miért izgatja a kortárs irodalmat a disztópia? Olyan szerzőkkel ülünk egy asztalhoz, akik szövegeikben maguk is gyakorolják a műfajt, ugyanakkor nem riadnak vissza attól, hogy elméleti megjegyzéseket is tegyenek a témáról.

Este: T&U MATTER revisited // Nemes Z. Márió // Mike Nylons + FOR

facebook


Kategória:Ajánló, Fiatal Írók Szövetsége, Programok

Zopán története folytatódik

0
0

 

feketemoso-kisebbLemegy az emeletről, de már csak bejárat előtt éri utol a lányt. Belépője pár árnyalattal erőtlenebbre sikerül, mint ahogy azt előzetesen eltervezi, de a nosztalgia és mindkettejük eltökélt maradása hamar közös nevezőt biztosít számukra. A szavak gyors egymásutánban követik egymást. Persze, leginkább a lány beszél. Olyan dolgokon, olyan ősrégi történeteken lamentál, amelyek ekkora időtávlatból vagy megtörténtek, vagy nem. Zopán legalábbis nem tudja eldönteni, leginkább csak bólogat, és mosolyogni próbál. Megtanulta kocadohányos évei alatt, hogy bármilyen helyzetben jól kell magát viselnie. Ez a legkevesebb, amit a dohány ellenében jótevőjének adhat, a legkevesebbet: társaságát és figyelmének egy jelentékeny hányadát. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját

Zopán nem tud hazamenni. Pár órája egy csajjal randizott, akivel annyira elhúzódott a találka, hogy már nem éri el az utolsó csatlakozását Gödre. Kénytelen Pesten maradni. Csövelni hajnalig, vagy ami rosszabb, felhívni Árpi haverját, hadd aludhasson nála. Ugyan a nagy Á. többször hangoztatta a közös kocsmázások alkalmával, hogy bármikor kisegíti szorult helyzetben levő barátját egy takaros, öreg kanapéval, hiszen ő is évekig Piliscsaba és Budapest között, így tudja, milyen fárasztó a bejárás. Viszont Zopán meg azt tudja, hogy Árpi dolgozó fiatal, ami menetrendszerűen pontos, hajnali ébresztőket jelent, így nem teheti meg, hogy az éjszaka kellős közepén, valamivel fél kettő után állít be hozzá, legszebb álmából riasztva fel őt. Így marad a virrasztás és tudatának különböző szerekkel történő mesterséges ébrentartása. A kísérleti szerek pedig leginkább: a kávé és a sör. Bebuszozik a belvárosba, gondolva, hogy amíg zakatol alatta a busz, kitalálja, hova is ülhetne be átvészelni, mintegy kibekkelni az éjszakát. Végül az Astoriára esik a választása, kamaszkori emlékei szerint itt van egy-két becsületsüllyesztő, ahol nem okozna túl nagy feltűnést azzal, ha megmaradt pénzéből egy espressót és egy pohár sört rendelne magának, és csendben behúzódna az egyik kivilágítatlan sarokba. Miután leszáll a buszról, elindul a Blaha irányába, rögtön az első utcán balra fordul, a Síp utcánál tér le, már csak azért is, mert nincs rendesen felöltözve, és ez a kora tavaszi éjszaka, így hajnaltájt, egyértelműen a megfázás lehetőségével kecsegtet. Végigmegy az alig pár házból álló, szűk kis utcán, megáll a sarkon egy apró épületes kocsmánál, dohányzó fiatalok és éneklő részegek között. Persze, nem ez a látvány bírja őt maradásra, de bebeszéli magának, hogy félig átfagyott, nyomorult helyzetében most úgyse találna jobb helyet. Tehát betér, ahol a csapos barátságos hangon fogadja, és megjegyzi, felismeri az arcát. Majd magabiztosan veszi elő a hűtőből a behűtött, üveges ászokat, lepattintja a kupakját, elé teszi, és még mindig magabiztosan mosolyogva megkérdi, ugye még egy espressót is kér hozzá. Zopán meglepődik, mert pontosan tudja, hogy ő még sosem járt ebben a kocsmában, a csaposnő nem ismerheti fel, viszont, hogy hamarabb szabaduljon a bizalmaskodó felszolgálótól (és hogy végre letegye fáradt ülepét), ráhagyja a dolgot, nem megy bele ebbe a súlyos episztemológiai vitába. Tehát leül, a felső emeleten talál magának egy nyugodt sarkot, a kávé és sör sorrendjének szigorú betartásával élesztgeti magában a halódó szellemet. Aztán rajzol, leginkább csak firkálgat, amikor arra gondol, milyen jó lenne egy szál cigaretta. Nem a dobozos, nehezen szívható fajtából, hanem egy tekert, dohányszálaiban ide-oda játékosan szétszálazó durva trombita, ami után nem kíván az ember másikat. Ekkor hallja meg lentről, a bejárati ajtó felől egy régi egyetemi évfolyamtársa hangját, és abban bízik, hogy majd őt lehúzhatja eggyel. Lemegy az emeletről, de már csak bejárat előtt éri utol a lányt. Belépője pár árnyalattal erőtlenebbre sikerül, mint ahogy azt előzetesen eltervezi, de a nosztalgia, és mindkettejük eltökélt maradása hamar közös nevezőt biztosít számukra. A szavak gyors egymásutánban követik egymást. Persze, leginkább a lány beszél. Olyan dolgokon, olyan ősrégi történeteken lamentál, amelyek ekkora időtávlatból vagy megtörténtek, vagy nem. Zopán legalábbis nem tudja eldönteni, leginkább csak bólogat és mosolyogni próbál. Megtanulta kocadohányos évei alatt, hogy bármilyen helyzetben jól kell magát viselnie. Ez a legkevesebb, amit a dohány ellenében jótevőjének adhat, a legkevesebbet: társaságát, és figyelmének egy jelentékeny hányadát. E nélkül nem úszhatja meg. Aztán azon kapja magát, ahogy változik körülöttük a táj, kevésbé részeg, csendes bölcselkedők váltanak elviselhetetlenül részeg bepálinkázókat, a csaj egyre inkább közelebb húzódik, és a beszélgetés egy felfokozottabb pillanatában kerek perec az ölébe kéredzkedik. Zopán ekkor a lányra gondol, akivel órákkal korábban találkozott, akinek azt hazudta, hogy Pesten lakik, csak azért, hogy egyáltalán összejöjjön a találka. Vajon mit szólna most, ha látná, hogy férfi énjének legbensőbb óhajával kísértik meg őt: jön egy idegen, aki minden előzmény nélkül megkívánja. Egy idegen lány, akinél még csak produkálnia se kell magát, hogy minden ígéret és játszma nélkül összejöjjön az, ami elsődlegesen sodor egymás karjaiba két fiatalt. A legnehezebb kísértés ez úgy, gondolja hősünk, hogy pontosan tudja, évek óta nem ért hozzá senki úgy. Most pedig itt ez a régmúltbeli alak, pórusaiból árad a vágy, mozog az ölében kéjes mozdulatokat imitálva, mintha már fent lennének a lakásán. Végül a lány megcsókolja, és Zopán nem elég férfi, hogy vissza ne csókolja, de közben még mindig az eldönthetetlen szituáción őrlődik. Hogy kell ilyenkor viselkedni, amikor nem kapott attól a randevútól konkrét ígéretet a folytatásra. Jelzések persze voltak. De hát annak a szép barnának barátja van. Nem is akármennyi ideje. Vajon ő jelenti-e a lánynak azt a futó viszonyt, amitől csak megerősödik kapcsolata a sráccal, és ha most belefut ebbe a könnyen jött felajánlkozásba, akkor tulajdonképpen csak kiegyenlíti egy láthatatlan isten előtt a számlát, kvittek körbecsalják egymást, vagy a másik kifutása bármiből, rossz kapcsolatból, nem menti fel az alapvető erkölcsi alapok betartása alól, tehát bármilyen bonyolult is a szituáció, neki akkor is tisztességesen kell eljárnia, még akkor is, ha az igazán tisztességes hozzáállás az lenne a szép barna részéről, ha messziről elkerülné az ő társaságát. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok sorjáznak a fejében, miközben a csaj ott ül az ölében. Z. nem tudja, mit tegyen. Egyrészt nem akar férfiatlannak, vagy impotens vadbaromnak mutatkozni, így megkérdezi, hogy merre lakik a hölgyemény, mire merész egyszerűséggel jön a válasz: „Zavarba ejtően közel.”, ami csak még jobban megzavarja őt. Tulajdonképpen most kihez kell hűségesnek lennie. Egyáltalán csak a kialakult helyzetre reagál azzal, hogy döntést hoz, vagy döntéshozatala valóban megsüvegelendő férfias tett lesz, bármilyen következtetésre is jut. A lány végül félreérthetetlenül jelzi, hogy most már menne, és szeretné, ha Zopán vele tartana. Feltápászkodnak, és el is indulnak egy irányba, nagyjából tíz-tizenöt métert tesznek meg abban a hiszemben, hogy összejön az este. Győz a csábító, és az elcsábított, mint egy hálás, megszelídített kutya csillogó szemekkel vonul újdonsült gazdája után. Végül Z. szívében a tomboló kétségek mégis csak felszínre hoznak valamit, hangot ad annak, hogy nemrég ismert meg egy lányt, akivel „csodásan alakulnak a dolgok”. Persze eltitkolja régi egyetemi évfolyamtársa elől, hogy egyelőre még minden csak spekuláció szintjén mozog, de hát ennél kevesebb indokkal is utasítottak már vissza beláthatatlan következményekkel járó egyéjszakás kalandot, gondolja, így többet nem tesz hozzá mondanivalójához. Végül egyetemi társnője szólal meg helyette, némi szünet után: „Akkor biztosan nagyon érdekes lehet ez a lány, hogy érte így ismeretlenül is hűséget fogadsz.”, de Zopán erre csak zavart csenddel tud válaszolni. Egyrészt azért, mert még egyáltalán nem tudja, mire vállal hűséget, másrészt zavarja az, hogy rendíthetetlen ólomkatona kiállása sokkal meggyőzőbbre sikerült volna, ha nem hezitál ennyit, ha nem kíséri el lánytársát legalább tizenöt méteren. És végső soron, ha nem csókol vissza, hanem egyből, kerek-perec visszautasítja a lány közeledését, akkor talán, de csak talán, érdemes lenne arra a lovagkeresztre, aminek sosem volt ennél félreérthetőbb csillogása, mint mostanság, a kétezer-tízes években.

Vallomással tartozom. Azért írtam meg ezt a történetet, mert múltkor összefutottam Zopánnal a fent említett Síp utcai kocsmában, és nagyon sérelmezte, hogy mennyire kifacsarva, mennyire átírva adtam közre a sztoriját, arról nem is beszélve, hogy a januári írásban szereplő karaktert egy kispolgárian szorongó, gyáva embernek mutattam be, holott ő minden erkölcsi mórikálás nélkül, seperc alatt seggbe rúgna egy kötözködő hajléktalant. Ráadásul az az utolsó bekezdés, amiben fontoskodva kommentálom a két történetet az ő nevében, egyáltalán nem illik rá. Ő nem írna le ilyesmit. Szóval az egészet, úgy ahogy van, kikérte magának. Teljes joggal. Ezért, hogy régi barátságunk megmaradjon, arra gondoltam, közzéteszek Gyuriról egy teljesen más hangvételű történetet, amiben a magam részéről megsüvegelendőnek tartom azt, hogy barátom a sztoriban szereplő helyzet minden kétszínűsége ellenére, megpróbál valami erkölcsileg korrekt döntésre jutni. Persze az más kérdés, hogyan vívhatunk ki magunknak bármilyen erkölcsi fölényt, vagy ha fölényt nem is, hogyan tarthatjuk meg a gerincünket, ha eleve vesztes alapállapotú, tehát kisszerű és rossz döntések, vagy relatíve rossz döntések meghozatala közt enged dönteni az a szituáció, amiben éppen vagyunk.

 

 

 

 


Kategória:csak a hálózati kiadásban, Feketemosó, Halmi Tibor, Netnapló

Csapjunk bele a (szülinapi) lecsóba! (beszámoló)

0
0

FÉL10 minifeszt – 10 éves a FÉLonline.hu, március 23. csütörtök, RS9 Színház

FÉL10-3

Az igazi tudósító egy kicsit késik minden programról (amire egy előzőről rohan át). A tökéletes tudósító nem tudom, milyen, valószínűleg előbb érkezik meg mindenhová. Én ehhez igyekeztem tartani magam a FÉL10 minifeszt esetében, ahol a FÉLonline 10 éves jubileumát ünnepeltük.

Az első napra érkezem csütörtökön, fél (hehe) órával korábban. A fellépőket még nem találom, csak Braun Barnát, akitől így kényelmesen, elsőként vehetem át a bérlethez járó ajándékokat: a karszalagot, a kitűzőt és… nem, az antológiát még sajnos nem tudom átvenni, mert valahol elakadt a forgalomban a kocsi. Sebaj, hiszen a közönségre is várni kell még, addig megérkezik Kaj Ádám, a Pannon Tükör főszerkesztője, vele is megbeszéljük, hogy egy lerobbant kocsi miatt tudott csak ilyen keveset hozni az új számból Zalaegerszegről, illetve hogy Vörös István, a versrovat szerkesztője merre lehet. Ádám egyre jobban izgul, el ne késsen. Ez az esemény előtti időszak a legszebb metafora a fiatal magyar irodalomra: állandó problémákba ütközünk, amiket nem mi állítottunk, csak valahogy előttünk maradtak, vagy a balszerencse hozta így, aztán valahogy leküzdünk mindent: az antológiák kikerülnek a dugóból, szép lassan összegyűlik a közönség, Vörös tanár úr pedig óramű-pontossággal érkezik meg, hogy nem is értjük, minek aggódtunk bármi miatt is.

Az eseményt a főszerkesztőnek illendő megnyitni, és Barna nem is érezné magát kényelmetlenül ebben a helyzetben egyáltalán, bőven van rutinja hozzá, most mégis elérzékenyül. Amikor először a szüleinek mond köszönetet, Kaj Ádámmal összemosolygunk egy pillanatra, olyan, mintha az Oscar-gálán lennénk, persze egyből kiderül, hogy itt igazán hathatós segítségről is szó van a lelki támogatás mellett: Braunék tíz évvel ezelőtt egy kis nyomdát vezettek, ahol a Fiatal Értékteremtő Lap első példányai megszülethettek. Ebből nőtte ki magát egy évtized alatt a lap, amely sok változáson ment át, ettől lett igazán színes, és a közel 500 szerzőtől és munkatárstól, akik szabadidejükben, bármilyen honorárium nélkül tették a dolgukat.

FÉL10-4

A beszéd után közel teltházas terem a Pannon Tükör szerkesztőségének bemutatkozását hallhatta. Kaj Ádám kiemelte, hogy az idén 22. évfolyamába lépő lapnak bőven van közös pontja a FÉL-lel és a szintén 10 éves Apokriffal: a regionalitás fontos szerepet kapott a folyóirat életében mindig is, de a tavalyi szerkesztőségi megújulás óta legfontosabb céljának a fiatalok támogatását és publikálását tartja. Szerinte egy író nagysága nem csak a műveiben mutatkozik meg, hanem abban is, felkarolja-e a tehetségeket, vállalja-e a mentori szerepkört. Idei második számukban, amelyben a FÉL tíz évének tiszteletére olvasható egy összeállítás az online lap szerzőitől: nyolc 1990 után született szerző publikációja, plusz a lapszámot díszítő grafikus festményei színesítik a számot. Vörös István még kiegészíti a beszélgetést az Egy mondat című rovat bemutatásával, amivel egyedülálló vállalkozásba kezdtek a magyarországi folyóiratok között: minden hónapban felkérnek egy-egy kortárs szerzőt, hogy napjait egy mondatban foglalja össze, vagy legalábbis egy mondatot írjon. Így a lapszámba az adott szerzőtől már 30-31 mondat érkezik, a legváltozatosabb formákban.

A felolvasások alatt ismét Braun Barnáé a terep, két körben szólítja színpadra a FÉL 10 Összeállításban szereplőket. Elsőkként Kovács Kristóf, Horváth János Antal, Nagy Rita és Elter András Brúnó érkeznek (itt is van kis változás, hiszen a program szerint Nemes Anna és Jassó Judit is szerepeltek volna, de mint mondtam, a kortárs fiatal irodalomban a problémamegoldó készség legendás, és miért is akadnánk fenn ilyen apró változáson, mikor jobbnál jobb szövegeket hallgathatunk?!). Kristóf az amíg az című, lapszámban megjelent versét olvassa fel egyedül, majd a moderátori kérdésre elmondja, nem is igazán ír mostanában, azért a saját magához mérten szokatlanul kevés publikáció, „passzív félévet” tartott. Horváth János Antal a megjelent kripta mellett Ariel című versét olvassa fel, majd kicsit szűkszavúan egy készülő színházi darabjáról mesél (aminek címét sajnos a hátsó sorokban már nem lehetett érteni). Nagy Rita talán az, aki a legjobban izgul, talán az első felolvasásainak egyikén áll most a közönség elé Mennyire hidegek című versével, és bár, mint kiderül, az ÚjNautilus-on közölt először, a FÉL saját szerzői között tartja számon Braun. A blokkot Elter András prózája zárja, amit olyan szép lassan, tagoltan kezd olvasni, hogy az első bekezdésig prózaversnek hiszem. A Szabadulás a rabságból című szövegről kiderül, hogy bár korábban Barnának „valami hosszabb eleje”-ként definiálta a szerző, nem regényt tervez írni, csak több novellája is összefügg ezzel. Helycsere után Farkas Balázs és Novák Zsüliet ül ki a színtérre, Balázs új kötetéből, az Ismétlésből olvassa fel a Cronenberg című szöveget, Zsüliet pedig készülő regényéből, a Sárgarigó, darázsfészek, nem is asszony, ki nem részeg munkacímű szöveg első fejezetét olvassa fel. Mindkét részlet profin megragadja a figyelmet (nem hiába beszélünk két Móricz-ösztöndíjasról), de míg Balázs a jelenben kutatja egy kapcsolat feszültségeit és félreértéseit, addig Zsüliet gyerekkori emlékekben merül el, amik át-átszövődnek varázslatos elemekkel. Ezekkel a kellemes képekkel engednek minket szünetre, nagyjából két óra van a következő programig.

FÉL10-2

Bár a felkínált sörözés is csábító, Tinkó Mátéval úgy döntünk, átszaladunk a Gólyába, ahol épp Az utolsó utáni háború előtt – disztópia-tanácskozások zajlik a FISZ szervezésében. Itt még Hyross Ferivel is összefutunk, akinek többek között feldolgozta a szövegét a Somnivore.

És akkor most vagyok bajban! Mit írjak a Somnivore-ról? Persze, eddig is tudtam, hogy Panda, szenzációs, de Ferth Tímea rajzaival és Trömböczki Napsugár és Árvai Péter hangjával kiegészülve, Szabó Mátyás gitárjátékával valami leírhatatlan élménnyé keveredett a FÉL szerzőinek verseiből összeállított performansz. Ha a szövegek magukban nem is voltak mind elég erősek, olyankor háttérbe vonultak, és helyettük elkápráztatott minket valami elektronikus dúdolás, vagy az állandó változásban lévő rajzháttér (ez utóbbi volt számomra a legfantasztikusabb élmény, hosszú percekig szó szerint tátott szájjal bámultam, mi alakul a kivetítő vásznán. Talán leginkább a Cakó Ferenc-féle homokrajzhoz tudom hasonlítani, az első pár percben még kisgyermeki csodálkozással lestem, hogy hogy a fenébe lehet ilyen gyorsan, pontosan, kifejezően és gyönyörűen rajzolni számítógéppel?).

A tudósítás nem lehet jó. Iszonyú nehéz műfaj. Azt az élményt, amit a FÉL10 minifeszt első estéje adott, nem lehet már megismételni, csak leírni talán. A kifejezés nehézsége miatt azt tanácsolom, hogy a mai illetve szombati napokon (márc. 24-25.) feltétlen látogassatok ki a programokra, a Somnivore-t pedig kövessétek, és valahol lessétek-hallgassátok meg őket (legalább youtube-on).

Gál Soma

A fotókat Braun Barna bocsátotta a rendelkezésünkre.
Fotós: Dancs Enikő Bianka.


Kategória:Beszámoló, Braun Barna, csak a hálózati kiadásban, Gál Soma

Kézzel kötött verseink (beszámoló)

0
0

FÉL10 minifeszt – 10 éves a FÉLonline.hu, március 24. péntek, RS9 Színház

FÉL_2

Chezan & Konrád

Kis zenei aláfestéssel kezdődik a második nap programsorozata az RS9 Színházban. Lassacskán gyűlik a közönség, köztük tegnaphoz képest új arcok is. Fogynak a kézzel kötött antológia számozott példányai is, hiszen ezen az estén ez a darab a főszereplő, ezt igyekeznek bemutatni szerzői és szerkesztői.

Hasonlóan a csütörtökihez, Braun Barna szerkesztő, az antológia kiadója nyitja meg az estet, bemutatva a lapot egy egészen rövid történettel. (Ez egyébként visszatérő eleme lesz a beszélgetéseknek, bár nem tudni, miért. Egy tíz éve létező és alkotó közösségről, lapról van szó, magára vessen az, aki még nem ismeri!), és ismét elhangzik, hogy a lap jelenlétében és céljaiban a „közösségi” a kulcsszó. Egy már létező, az évek során összekovácsolódott baráti társaság működteti szabadidejét nem sajnálva, hobbiból, március 24-én pedig bemutatta ennek a munkának az esszenciáját, a FÉL10 antológiát.

A pénteki nap a líráról szólt, a kötet költői léptek színpadra. Négy etapban olvasott fel és beszélgetett 11 szerző, ami talán hosszú volt kicsit, de pörögtek az események, és a közönség is folyamatosan változóban volt, csak néhányan vettünk részt mindegyik részen.

Elsőként Barna kérdezett három régi motoros szerzőt, Kerber Balázst, Eleőd Hubát és Csombor Ritát. Balázzsal nyilván sok a közös emlékük, sárvári kortársakként és szerkesztőtársakként, Kerber ugyanis három évig volt a FÉLonline.hu versrovatának szerkesztője. Már a Kiültetés című online antológiában is szerepelt, amelyet a lap 5. születésnapjára adtak ki (és azóta sajnos elveszett egy szervercrach után). Idén fejezi be második kötetének anyagát, amelyet a számítógépes stratégiai játékok körül felvetett kérdések uralnak majd. Izgalmas téma: hogyan építhetünk fel egy világot teljesen a semmiből, végtelen számú lehetőséggel, a legkisebb részletre is kitérve. A kultúrát viszont csak halandzsaként képes felhasználni, mert a történelem, a fejlődés hiányzik egy ilyen világ mögül. Ezt a motívumot viszi végig érzékenyen a Conquest című ciklus, melyből négy verset hallhatott a közönség, hatodik darabja pedig az antológiában szerepel. Eleőd Huba kevésbé gyakori szereplő, Barna örömmel köszönti egy év után, hiszen legutóbb a Versaukción lépett fel FÉL-es szerzőként. Ami, nem mellesleg, élete első felolvasása volt. Ez egyáltalán nem látszik, teszem azt lámpaláz formájában, nagyon higgadtan mesél arról, hogy változó gyakorisággal ír, „gondolom, nem egyedi”, és vár a következő jobb időszakra, ezért sem publikált régóta. Kötetre még tudatosan nem gondol, bár a felolvasáson hallgatva is érezni, hogy erős képekkel dolgozik, tudatosan építgeti saját líráját. Az antológiában szereplő [Egyszer apával kimentünk a jégre] kicsit túlságosan archaizál, de a másik két felolvasott vers, mely az előző esten a Somnivore előadásában is helyet kapott, gyönyörű. Csombor Rita viszont szintén kötetben gondolkozik már, az első tervét adta be a FISZ-hez. Lanczkor Gábor, Szőllőssy Balázs és Csehy Zoltán nagyon sokat segítettek neki abban, hogy „egyre jobban gatyába rázhassa” a korpuszt. Saját bevallása szerint „grammatika fasiszta”, ezért is alakul ilyen lassan a kötete, rengeteget sakkozik a sorokban a nyelvtani szerkezetekkel, ez visszatükröződik a felolvasott versein is, például az antológiában szereplő Egyenetlenségeken is.

Kis szünet következik, ami alatt teljesen megtelik a nézőtér: Orbán Krisztina, Seres Lili Hanna és Filó Mariann felolvasása következik. Mint mindenki, Krisztina is az antológiában szereplő szövege felolvasásával kezd, ám mindjárt kettővel: egy klasszikus forma (Mikor először találkoztunk, te sírtál és én mosolyogtam) mellett prózaverset (Így ízlik a felnőttkor?) is publikált. Az Eötvös Collegiumban hallgatott először FÉL-felolvasást, azóta szerzőjük költőként, íróként, kritikusként és svédből is fordít verseket. Seres Lilit kivételesen nem kérdezik arról, hogyan került a FÉL közelébe, JAK- és FISZ-tagsága most a legnagyobb élményei, amiket régóta szeretett volna meglépni. Prózával indult, most épp költőként kezd befutni, de drámával is foglalkozik, amely műnemben szerinte a legjobb a lehetőség a karakterépítésre (jelenleg a gyakorikerdesek.hu oldal alapján ír drámát). Lili manapság már az első kötetet fontolgatja, Hideg, Réseidről és Víz című versei meggyőzik a közönséget, hogy érdemes is a fontolásra. Filó Mariann Nyarak című versének két etűdje szerepel az antológiában, és nyitja meg felolvasását. A vers központi motívumai egy kapcsolat problémái, nehézségei, talán ez a felolvasás szervezőereje, mert mindhárom költőnél sok sor forog ekörül. Mariann a Deákpoézissel kezdte pályafutását, tehát inkább Műút-felfedezett, jelenleg a nagy sikerű Nőtérfél című rovat egyik szerzője, amire állítása szerint nehezen vette rá magát, hogy egyáltalán elfogadja a felkérést (ez szintén egy visszatérő elem, a pályakezdők küzdelmei, legyen az bármivel: nemírás, lehetőség megragadása vagy csak simán felolvasás).

FÉL_1

A színpadon Filó Mariann, Orbán Krisztina, Seres Lili Hanna és Katona Ágota.

Kis szünet, kis közönségcsere, és már színpadon is három újabb fellépő: Balázs Zoltán és Braun Barna nagy örömmel köszöntik egymást, Zoli is szinte a kezdetektől a FÉL életének része, 100 estből 50-en valószínűleg részt vett. Neki a publikálás most a nehézség, a bölcsész szakmától kicsit eltávolodva nehezebb időt és energiát találni az írásra, A Fővám tér és A város kapuja című szövegei viszont már egy nagyobb, prózai munka felé mutatnak. Kiss András a következő, újabb FÉL-es első publikáló, és eddig máshol nem is nagyon próbálkozott. Bár pszichológia szakos, igyekszik a kortárs irodalmi viszonyokkal tisztába kerülni, önmagát képezni folyóiratokból. Áfra János és Závada Péter számára a követendő példák ma, és ennyire pályakezdőhöz képest feszesen szerkesztett versekkel, mint például a Kérdés nélküli, Különös véletlen és Kérdés. Szintén FÉL-es első publikáló Horváth Eszter, aki az antológia nyitó versét, a Magyarázat a betegség számára című verset publikálta. Katona Ágota szerkesztő szerint azért ez a nyitó kép, mert mai fiatalság pontos metszetét adja, a szerző számára viszont az az olvasat kedves, ahol egy betegség hosszú leküzdésének egy fázisa jelenik meg. Ilyen tematikájú ciklussal foglalkozik most leginkább Eszter, melyből még két darabot, az Anyaságot és a Költözést is megosztotta a hallgatósággal.

És így érkeztünk az utolsó etaphoz: Szabó Rózsára és Csillik Kristófra hárult a megtisztelő feladat, hogy lezárják a bemutatás sorát. Mindketten kreatív írás minorosok az ELTE Bölcsészettudományi karán, innen ismerik is egymást, és Rózsa állítása szerint így ismerte meg a FÉL-t is, amikor Kristóf egy publikációját mutogatta neki az oldalon óra előtt. A Csillagszállóban, az ÚjNautilus-on és az Irodalmi Szemlében is megjelentek már írásai, és egy amatőr csoport tagjaként színjátszással is foglalkozik. A középkori irodalom foglalkoztatta leginkább az egyetemen, de ennek hatása semmiben sem látszódik szerinte a versein, pályakezdőként nehéz hatásokról és motívumokról beszélni a saját szövegeivel kapcsolatban. Kristófot pedig már az Apokrif-olvasók is ismerhetik, idei könyves pályázatunk győzteseként, de a FÉL-esteket látogatók is, hiszen nemrég tartotta első önálló szerzői estjét, ahol sajátos stand uppal szórakoztatta az érdeklődőket. A felolvasott versein kívül most is őszintén és szenvtelenül kezdett mesélni magáról, legújabb teremtett démonairól, a hamarosan megjelenő kötetéről, a Hüllők időszakáról, és még Orbán János Dénesről is. Bár ebből sajnos nem fog újabb irodalmi vitafolyam indulni, Kristóf több idézetet is hozott OJD-től a tabutémák döntögetése kapcsán, és csak egy kérdése lenne: mi az az egy szó vagy téma, amit OJD annyira szeretne, de nem szabad neki kimondani?!

Gál Soma
Fotó: a FÉLonline.hu facebook-oldala.


Kategória:beszámoló, csak a hálózati kiadásban, Csillik Kristóf, Gál Soma

A bulinak vége (beszámoló)

0
0

FÉL10 minifeszt – 10 éves a FÉLonline.hu, március 25. szombat, RS9 Színház

FÉL_0

Igen, az igazi tudósító késik, a tökéletes meg korábban ott van, de van olyan tudósító, aki felkészülés közben jön rá, hogy már javában zajlik a program – tudniillik amiről írnia kéne –, tehát a késés elkerülhetetlen, és ráadásul nem is egy másik rendezvényről jön (mondjuk egy kocsmából, ahol a Zágráb-Veszprém kézi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt közvetítik), hanem otthonról egy átaludt, semmittevéssel töltött nap után. Úgy lettem felkészületlen, hogy közben az ellenkezője akartam lenni: a prózaest felolvasóinak szöveget olvasva a FÉL-en, miközben a facebookon váratlanul megjelent a hat órától kezdődő The Original Series című eseményre való invitáció, a kezdés előtt pár perccel.

Gyors pakolás, egy túlélő pack összeállítása (víz, füzet, toll, sál, pulcsi, dohány), éppen elcsípve a 47-es villamost, mivel mindenképp el akartam érni ezt a programot, ahol nomen est omen a lap működésének szerves részét képező, a laphoz már régóta szorosan kötődő szerzők olvastak fel. Név szerint, ülési sorrendben: Tinkó Máté, Katona Ágota, Mihályi Réka, Körtesi Márton és B. Horváth László. Én Körtesi Marci „klasszikussá” vált négysorosára estem be, amely a szerző szerint nem érdemelt tapsot, már csak azért sem, mert elég pózgyanús és anakronisztikus egy fingásról szóló szöveggel „kiakasztani” a közönséget manapság. A vers Marci névjegyévé vált (egyszer egy közös open micon is ezzel indított), akiről kiderül, hogy amúgy a független mentorhálózatban Marno János a pártfogója, erről próbálja Braun Barna mint moderátor kérdezgetni. Mihályi Réka versei nagyon tetszettek (Eltévedés P.-ből P.-be), habár állítása szerint most a szépirodalmat tekintve passziválta magát, amit át tudok érezni hasonló állapotok okán. Szó esik, szó esne a Kiültetés nevű internetes antológiáról, de ezt Barna inkább nem erőlteti, ahogy az antológia is nagyobb kritikai visszhang nélkül maradt, pedig így elnézve ezeket a szerzőket, biztos érdekes lehetett ez a válogatás, amely egy Braun-interjúból megtudva már nem elérhető: a Kiültetés – ironikus módon – egy szervercrack során semmisült meg.

Horváth László Budapest-központú ciklusfélesége is jól sikerül, kár hogy csak két-három darab hangzik el belőle. Katona Ágota versszerkesztőt szintén a mentorhálózatról (Mesterházi Mónika, műfordítás), Tinkó Mátét, a prózarovat vezetőjét pedig a készülőben lévő második kötetéről kérdezi Barna.

Máté nem hagyja magát olyan sokat beszéltetni, hiszen ő felelős a kétfelvonásos prózaest levezényléséért, és már gyülekeznek az emberek, arra tévedő turisták néznek be a Rumbachról a The Original Series közben, így olyasmi a hangulat, hogy vigyük ki az utcára az irodalmat, vagy hozzuk be az utcát az irodalomba. Ennek a spontánsága nekem tetszik, annak ellenére, hogy az ázsiai turista végül nem marad, és a beszélgetés a jegyszedővel kicsit zavarja az odafigyelést.

Szóval, beszállingóznak a prózások, megtelik a terem. Előtte még egy cigi kint. Meglepetésemre találok egy „apokrif” nevű wifit, amit nem igazán értünk Bödecs Lacival, hogy hogyan kerül ide. Mindák Dani összeesküvés-elméletet gyárt: milyen érdekes, hogy pont aznapra nem vállalt tudósítást Soma, amikor portugál-magyar meccs van.

Térjünk vissza azonban a prózaesthez. Hodászi Ádám és Falussy Móric szövegei hozzák a színvonalat, de a többi írás elég változó teljesítményt nyújt, habár Eggendorfer Áron Csodacsermely című meséje még bevallottam műhelymunka előtt áll, Alkonyi Vilmosnál pedig a nyelvi megformálás egyes hiányosságai mellett a testközpontúság kecsegtetett egy magasabb esztétikai dimenzióval. Az utóbbi két szerző egyébként a mai elsőkötetes publikációs korhatárt tekintve egész fiatalnak számít. A maradék három szöveg elég ingadozó és összeszedetlen. Főleg Jahoda Sándor Infantilis gyermekéveknél érzem azt, hogy sablonos, a novella élettelen és egyhangú. A második blokk szerzői rutinosabbnak tűnnek, de ennek ellenére sem tudok bevonódni Várszegi Márton szürreálisan komikus szövegébe (a dobókockát, szájfényt öklendező varázsmacskáról), vagy a gyermeki nézőpontot felvevő Mindák Dániel-írásba. A legtöbbet tét nélkülinek gondolom.

FÉL_2

Még egy koncert van hátra: saját dalok és megzenésített FÉLonline-hoz köthető versek (pl.: Seres Lili Hannáé). A Free flight trió profinak tűnik; Kemény Gabriellának eleinte gondja van a capójával, de végére összeáll a produkciója; Csigatej pedig hiába fog le piszok jó akkordokat, az ének gyakran elcsúszik, nem az igazi.

Azért örül mindenki, a hangulat családias, felszabadult, mint egy hosszú ebéd után. Kitettek magukért a szervezők. Csúszás alig volt, a papíralapú antológia külön öröm mindazoknak, akik megjelenhettek benne, és akik olvashatják; változatos programok, sok ismerős. Itt mindenki kötődik valamilyen szinten a FÉLonline-hoz. Első publikáció, első budapesti felolvasás, versaukció, beavatási szertartás az irodalmi vérkeringésbe (az én esetemben), vagy éppen a kötet előttiek teltházas szerzői estje (Seres Lili Hanna, Bánóczi Bea). Nagy köszönet mindezekért.

Szabó Csanád
Fotó: a FÉLonline.hu facebook-oldala.


Kategória:Beszámoló, Braun Barna, csak a hálózati kiadásban, Katona Ágota, Szabó Csanád, Tinkó Máté

Feketemosó: A vers, ha norvég – Tor Ulven és a félelem öröme

0
0

feketemoso-kisebbUtálom Tor Ulvent. Nem akarom elfogadni, hogy lehet ilyen verseket írni norvégul. Nem akarom elfogadni, hogy a legszebb verseket nem mind magyarul írják. Nem akarom elfogadni, hogy a két legintimebb dolog, a vers és az anyanyelv találkozását képes felülírni egy ötmillió beszélővel rendelkező nyelv egyetlen képviselője, aki szinte soha nem hagyta el a házát, ahol a szüleivel élt, életében egyetlen interjút adott, és negyvenkét évesen öngyilkos lett. – Vajna Ádám írja az Apokrif naplóját.

„Rendkívüli tehetsége volt ahhoz, hogy láthatóvá tegye az emberi lét elkülönülő árnyalatait” – írja Tor Ulvenről szóló monográfiájában Janike Kampevold Larsen. „Félelmetes” – nekem ez a szó jut eszembe. Mint a hullámvasút vagy az orosz rulett vagy mikor az ujjaid között szúrják le a kést. A félelem öröme.

Utálom Tor Ulvent. Nem akarom elfogadni, hogy lehet ilyen verseket írni norvégul. Nem akarom elfogadni, hogy a legszebb verseket nem mind magyarul írják. Nem akarom elfogadni, hogy a két legintimebb dolog, a vers és az anyanyelv találkozását képes felülírni egy ötmillió beszélővel rendelkező nyelv egyetlen képviselője, aki szinte soha nem hagyta el a házát, ahol a szüleivel élt, életében egyetlen interjút adott, és negyvenkét évesen öngyilkos lett.

És közben felrobbanok, mert lehetetlen lefordítani. „Vakítasz” – írom én, pedig „du blender” – írja ő, és ezzel ugyanannyira azt is mondja: tompítasz a fényen. Vagy máshol: „statsmaktsløs». Statsmakt: hatalmi ág, maktløs: gyenge, erőtlen. Ilyenkor úgy érzem, inkább megtanítanék mindenkit norvégul.

Tor Ulven fél életművét a halála után találták meg borítékokban és a számítógépén. Ezt a verset is a halála után találták meg. Címtelen mint a legtöbb Tor Ulven-vers. Mintha egy szó nélkül tépné ki a világból. Belőlünk.

***

Ne fordulj meg.
A szemeid

műtőlámpák

tele élettel. Vakítasz.
Álmodoztam
álmatlan sötétségről.
Blöff. Egy nő ruhák nélkül feküdt

a fenéken. Parancsokat

ordítasz,
nem követem őket.

És nem felejtem el őket.

A barátaim segítenek
lefedni
a szemed, de

odamenni nem mernek.
Meleg a szívük, mint

az úgy felejtett főzőlapok.
Edd meg az ételt! Mosakodj meg! A tükörben

az arc
kettéválik:

félig hús,
félig kő.

***

Tor Ulven néhány verse még itt olvasható magyarul:
http://versumonline.hu/vers/tor-ulven-hat-alig-lathato-felirat-egy-sziklarol/
http://versumonline.hu/vers/tor-ulven-cim-nelkuli-versek/


Kategória:csak a hálózati kiadásban, Feketemosó, Netnapló, Vajna Ádám

Barátkozás egy misztikus bolhapiaccal

0
0

Tárlat: Kép/Társak. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának kiállítása, Vigadó, Budapest

Telek Balázs fotóalapú munkája

Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozat kiállításának koncepciója értelmében minden akadémikus meghívott egy nem akadémikus művésztársat, és a munkáikat egymás mellé tették. A hívószó a barátság. A bevezető falszövegben is az alkotók egymás iránti bizalmáról olvashatunk egy ködös leírást. Ennek szerzője reményét fejezi ki, hogy a „művészek között párbeszéd alakul ki itt és most a kiállítási térben”, és „új típusú barátságok szövődnek” közöttük. Értsük úgy, hogy a képek reflektálnak egymásra, többet adva párban, mint különállóan, társtalanul. Mindez alig (csupán egy-két esetben) érződött, miközben hiányzott az útmutatás a kiállított anyag befogadásához és az értelmezéshez. A tárlat egyedül hagyta a nézőt a képek között, előfordult, hogy még az elrendezéséből sem derült ki, melyik művésznek ki a párja. Még nehezebben lehetett kikövetkeztetni, hogy az alkotótársak munkái miként illeszkedtek egymáshoz, hogyan fűzi egyik tovább a másikat, és mi a közös üzenetük. Így a Kép/Társak a legjobban egy bolhapiacra hasonlított, ahol a nézőnek kell szemezgetni a jó és „használható” képek között. Szintén nem elhanyagolható pont, hogy a barátság egyáltalán nem volt érezhető a párosítások többségénél. Nem lehetett tetten érni azt a lelki vagy szellemi, esetleg művészi összetartozást, amiból kicsúcsosodott az alkotói munka. Sokszor csak felületes stílusbeli hasonlóságok kötötték össze a műveket, és úgy tűnik, hogy a kiállítás mögött nem állt komolyabb szakmai koncepció sem. Így szinte lehetetlen a recenzálónak egy átfogó képet adni a tárlatról, de fontosnak tartom, hogy magát a kiállítást különválasszuk az egyes képektől, és azokat önmagukban próbáljuk szemügyre venni.

Pedig Lakatos Erika és alkotótársa Török László fotói sokat ígértek mind a megformálást, mind a témájukat tekintve, és szorosan is kapcsolódnak egymáshoz. Munkáik a cigányság múltjáról és jelenéről beszélnek, akár egy roma kultúrával foglalkozó monográfia illusztrációi is lehetnének. Török a rá jellemző elhalványított stílusban (ezúttal halványkékre színezve) montázsolta össze a képeket gondos utómunkával. A nagy képekben mint keretben tárgyak, tájak láthatók, a bennük levő egy-egy kisebb képen pedig emberek a tárgyakhoz vagy a tájba montírozva. Azt a hatást keltik, mintha a tájakból eltűntek volna az itt lakók, és már csak a képek őriznék őket. Ezzel szemben Lakatos festményszerű fotóin egy motívum- és színgazdag cigány világ jelenik meg. Ez felerősíti a Török munkáit körüllengő elmúlásérzetet, azt a felismerést, hogy a régi szokások és hagyományok még a nagyon zárt és összetartó roma közösségekből is kezdenek eltűnni.

Haris László tereket gyúrt: optikai játékot űzve gömbölyítette, panorámaeffektust alkalmazva nyújtotta a városi tájat. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy szélesvásznúvá tette azokat. Végül a különböző szegmenseket egymás mellé helyezte. (A képeken ott van a művész is, aki összeharislászlózta a Mátyás teret és az állatkertet.) A feldarabolt és újra összeillesztett terek ugyan összeállnak, mégis öncélúnak éreztem a játékot. A vicces hullámzások a képbe ragadt művésszel esztétizálnak, de nem teremtenek. Haris művei mellett látható Móser Zoltán összeállítása, aki a miniatűr képekből álló sorozatánál éppen ellentétes módszert alkalmazott, mint Haris: a kis különlegességek, az apró észrevehetetlen részletek izolálása és kiemelése volt számára a lényeg. Móser megmutatja a hétköznapi dolgok és épületek apró részleteit szokatlan fókuszpontot adva. Ez ráirányítja a figyelmünket olyan apróságokra, amelyek mellett a hétköznapokon észrevétlenül elmennénk.

Telek Balázs fotóalapú munkái

A hasonlóságok és harmonizáló ellentétek ellenére a két művész mégsem volt párban. Igaz, Haris Lászlónak csak a falszomszédja volt Móser, a „hivatalos” művésztársa Telek Balázs, aki az egész kiállítás legizgalmasabb sorozatát tárja elénk. A képeket nyomtatás után harmonikaszerűen hajtogatta össze, így tudott egyszerre két képet is megmutatni ugyanazon a „vásznon”. A munkái olyanok, mint azok a hologramos kártyák, amelyek az egyik irányba mozgatva más képet mutatnak, mint a másik irányban. Szinte a falhoz simulva, oldalazva kell haladni ahhoz, hogy pontosan lássuk a fotók játékait. Többségük arckép: Telek különböző családtagokat párosított össze egymással. Meglepő volt, hogy a mai „digitális édenben” is milyen lenyűgöző dolgokat tud alkotni az ember a két kezével a valós térben. Van még relevanciája ezeknek a technikáknak és ötleteknek, melyek a mostani korszakban is átütő erővel hatnak.

Sára Sándor fotói

A kiállítás másik termét Sára Sándor képei és azok címszalagja dominálják („Sára elvtárs, maga a Life-nak dolgozik?”). Jól ismert szociofotók ezek az ötvenes évekből, amelyek legalább új kontextust kaphattak volna ezúttal. Ötletesebbek és ironikusabbak voltak Balla András képei. Azon belül is a Besúgóim naplójából című kép, amely mindennapos természetességgel villantja össze a nyugati és keleti blokk politikai és kulturális ellentétét. Olyan, mint egy ázott, megtépázott plakáthely: Az Auróra cirkáló sziluettje és a vörös csillagok reklámgiccsé silányodnak a Fabulon-arc és a Pepsi-logó társaságában. De ilyenek voltak azok eredetileg, a megidézett nyolcvanas években is?

Polyvás Béla Albert fotói

Horváth Péter fotói

Polyvás Béla Albert a nyolcvanas évek puha diktatúráját és a rendszerkritikusok szubkultúráját mutatja be. A képeken érződik a korszak jókedvű lázadása, illetve hogy már nyersen karikírozható az államhatalom. („Állami posta” – hirdeti egy tábla két szemetes konténer mellett a pusztaságban.) Horváth Péter képei szintén a szocializmus végnapjaiba adnak betekintést. Múltunknak és jelenüknek egy olyan összemosódását kapjuk, amit szinte nem is lehet szétválasztani, hiszen az egyik feltételezi a másikat. Kettőjük képtárssága szemmel látható, kiállított munkáik teljes mértékben fedésben állnak, és értelemszerűen következnek egymásból. Balla András fiának, Balla Gergelynek a fényképein elhagyott gyárak és régi épületek árválkodnak. A képek közül a legerősebb az a sorozat volt, amely plafonról lógó fémkampókra felakasztott bányászruhák tömegét ábrázolja (Bányászfürdő, Dorog): szürreális holttestekként lógnak emléket állítva a rendszerváltás környékén a gyárakból elbocsátott embereknek.

Benkő Imre fotója

A szociofotóláncolat erős darabjai voltak Molnár Zoltán és Benkő Imre képei. Molnár egymás mellé helyezte a késő szocialista kori Romániát, Magyarországot, valamint a korabeli „harmadik világbeli” Brazíliát, így jelezve az országok társadalmi-politikai párhuzamait. Az azonosítási pont a nélkülözés, az emberi nyomor és a szegényes, lepusztult környezet. Benkő a rendszerváltást megelőző időszakot és a 2000-es évek elejét villantja össze műveivel. Az egyik legérdekesebb kép a Családi gazdaság, Szécsényfalu, amelynek a jobb oldalán egy néni kapálgat a háttérben, bal oldalt pedig egy autó csomagtartóján ülve egy fiatal férfi tekint ki a képből. A két alak ellentétes irányba „néz”: a szomorúságtól és hiányérzettől áthatott fotón a múlt és a jelen áll szemben. Az idősek még ragaszkodnak a földhöz és a régi szokásokhoz, míg a fiatalok már elvágyódnak. Hatásvadásznak tűnt a Hungerotika és az Ügető, Kerepesi út, Budapest fotók egymás mellé helyezése, összességében azonban Benkő képei időtlenséget sugalltak. A felvetésük erős: mintha nem történt volna meg a rendszerváltás.

Kőrösi András fotóalapú munkái

Ilku János természetképeinek hatását elrontja a digitális utómunka. A pusztuló erdő eredeti képei sokkal szorongatóbbak lettek volna, mint a szoftveresen színezett és kiállított verziók. Előttük állva bennem az merült fel, hogy milyen gyorsan válnak köznapivá, bárki számára elérhetővé a digitális effektek. Kőrösi András hasonló koncepciójú, inkább festménnyé torzított képeivel nem tudtam mit kezdeni. Ráadásul szürreális volt a stílustörés a kiállítás többi részéhez képest. Így, a szociófotók között, akarva-akaratlanul azt mutatták a kiállítók, hogy nincs társadalmi témájuk.

Velük szemben kell megemlítenem Kósa Ferenc viharos és zavaros egeket megörökítő munkáit. Tőle láthattuk a kiállítás legszebb természetfotóit, amelyek ráadásul nem valami egzotikus helyen, hanem Magyarországon készültek. A képek szorosabb befogadását segítette az a leírás, amit a művész melléjük feszített: története olvasásával átérezhettük azt, amit ő, mikor a fényképeket készítette. Az írás valóban áthangol, és segít a többi képről elfeledkezni. Eléri, hogy csak Kósa alkotásai létezzenek, amíg azok előtt állunk.

Számomra a fotó olyan művészeti ág, amely természetéből fakadóan nem elvont, felfoghatatlan jelenségként kezeli az alkotási folyamatokat. A fotó bárki számára elérhető, és az adja a különlegességét, hogy a köznapi dologból miként lesz önmagán túli jelenség. A kiállítás viszont – miközben számos remek munkát, látásmódot villantott fel – megpróbált a misztikus fotó utcájába terelni, éppen oda, amit következetesen igyekszem kikerülni.

Tanner Balázs

A kiállítás április 2-ig látogatható a Pesti Vigadóban.

(A felvételeket a szerző készítette.)


Kategória:Kiállítás, Kritika, Tanner Balázs
Viewing all 1336 articles
Browse latest View live